A flamand parlament jóváhagyta a vásárokon történő pónilovagoltatás betiltását

2023-tól Belgium véget vet ennek a gyakorlatnak. A póniknak nem kell majd hosszú, monoton órákon keresztül körbe-körbe járniuk gyerekekkel a hátukon egész nap. A flamand parlament pénteken jóváhagyta a kormány rendelettervezetét Ben Weyts állatjóléti miniszter kezdeményezésére.

A vásári pónilovagoltatás elavult. Jelentősen csökken a lakossági támogatás és az érdeklődés ez iránt a régimódi szórakozási szokás iránt. „Oktatási szempontból az ilyen látványosságoknak nincs értéke” – teszi hozzá Michel Vandenbosch, a GAIA elnöke. „Semmit sem tanítanak a lovak igényeinek és jólétének tiszteletben tartásáról, viselkedésük megismeréséről és az állatokkal való tisztelettudó bánásmódról.”

Flandria átmeneti időszakot ír elő 2022. december 31-ig, emellett kompenzációban részesülnek azok az üzemeltetők, akiknek abba kell hagyniuk ezt a tevékenységüket és ezáltal elesnek a vásári pónilovagoltatásból származó bevételtől.

Emlékeztek még a Direct Action Everywhere – Hungary és a Vegán Aktivisták Magyarország csapatának 2018-as figyelemfelkeltő megmozdulására a Ligetben? Élő körláncot alkotva tartottak rövid beszédet arról, hogy ez a szokás elavult, nem jó az állatoknak, nem helyes velük szemben. Sok támogatójuk és néhány ellenzőjük akadt az akció során, a szülők és a látogatók többsége megértette az aktivisták üzenetét és kérését.

Források:

https://www.gaia.be/fr/node/2382

https://www.facebook.com/596627783718726/photos/a.599911086723729/3764846990230107/