A sok hús káros, a növényi étrend előnyös a májadnak

A sok húst fogyasztó emberek májának zsírtartalma sok esetben rendkívül magas, így ők hajlamosabbak a májbetegségekre, mint azok az emberek, akiknek fő fehérjeforrásuk a zöldség – állapította meg egy holland tanulmány.

A kutatók elsősorban arra a zsíros májbetegségre (NAFLD) fókuszáltak, amelyet általában az elhízással, valamint bizonyos étkezési szokásokkal társítanak, és amely kialakulása nem függ össze az alkoholfogyasztással.

Noha az étrend megváltoztatása ajánlott az ilyen típusú májbetegségek kezelésére, a kutatások mind a mai napig nem tudták egyértelműen megállapítani, hogy ezek a változtatások egyaránt hatékonyan alkalmazhatók-e megelőzés céljából is.

A jelenlegi tanulmány során a kutatók szám szerint 3882, átlagosan 70 év körüli felnőtt étrenddel kapcsolatos kérdőíveit és májzsír-vizsgálatainak adatait tekintették meg. A vizsgálatok 1337 személynél, vagyis a résztvevők 34 százalékánál mutatta ki NAFLD-t, ebből 132 egészséges testtömegű és 1 205 túlsúlyos volt.

Az elemzés azt mutatta, hogy a túlsúlyos embereknél, akik a legtöbb állati fehérjét fogyasztották, 54 százalékkal volt nagyobb az esélye annak, hogy zsíros májbetegségük van, mint azoknál a vizsgált egyéneknél, akik kevesebb húst fogyasztottak.

“Ez független volt a NAFLD általános kockázati tényezőitől, például a szociodemográfiától, az életmódtól és az anyagcserétől” – mondta az egyik fő tanulmány szakértője, Dr. Sarwa Darwish Murad, aki a rotterdami Erasmus Egyetem Orvosi Központjának hepatológusa.

„Ami legfontosabb talán, hogy ez a teljes kalóriabeviteltől is független volt” – mondta Murad e-mailen keresztül – „Az is kiderült, milyen fontos szerepet játszik a változatos étrend a máj egészségének fenntartásában.”

„Azoknak a résztvevőknek, akiknél nem diagnosztizáltak zsíros májbetegséget, a napi kalóriabevitel átlagosan 2052 volt, míg a zsírmájjal küzdő résztvevők napi bevitele átlagban 1996 kalória.” – jelentették a kutatók a Gutnak.

A zsíros májú résztvevők a teljes kalóriabevételüket tekintve a húsból származó fehérje által átlagosan több kalóriát (16%) vittek be a szervezetükbe, mint az egészséges személyek (15,4%). A zöldségfogyasztás mindkét csoportban hasonló volt; a fehérjefogyasztásnál a különbséget csak a húsok tették ki.

A legtöbb embernek elenyésző mennyiségű zsír van a májában. Zsíros májbetegség akkor fordulhat elő, ha a máj tömegének több mint 5%-a zsír. A túlzott alkoholfogyasztás károsíthatja a májat és zsírgyűjtést okozhat, ez pedig az „alkoholos zsírmáj” néven ismert betegséghez vezethet, viszont az alkoholmentes zsíros májbetegség az alkoholfogyasztástól függetlenül is kialakulhat.

A tanulmány nem egy kontrollált kísérlet volt annak bizonyítására, hogy az étrend megváltoztatása befolyásolhatja-e a zsíros máj kialakulásának kockázatát. A kutatók csupán a résztvevők által benyújtott kérdőívekre támaszkodtak, amelyek megbízhatatlanok és pontatlanok lehetnek, valamint hiányoztak adataik a májzsír felhalmozódásának nem étrendi okairól, ideértve például bizonyos gyógyszerek szedését vagy vírusos megbetegedéseket.

„Ennek ellenére a kapott eredmények kiegészítik azokat a bizonyítékokat, amelyek arra utalnak, hogy az egészséges táplálkozási szokások minimalizálhatják a zsíros májbetegség kialakulásának kockázatát, még akkor is, ha valaki genetikailag is fogékony erre a betegségre.”

– mondta Shira Zelber-Sagi, az izraeli Haifai Egyetem kutatója, aki azonban ebben a vizsgálatban nem vett részt.

„A hús (különösen a vörös hús) telített zsírokat tartalmaz, amely elősegítheti a zsírmáj kialakulását.” – mondta Zelber-Sagi e-mailben.

„A feldolgozott hús különösen egészségtelen, mivel hozzájárulhat különböző gyulladások kialakulásához és az úgynevezett inzulinrezisztenciához, vagy az inzulinhormon normál reakcióképességének hiányához, ami megnövekedett vércukorszinthez és cukorbetegséghez vezethet.” – tette hozzá Zelber-Sagi. Mind a gyulladások, mind az inzulinrezisztencia a zsír felhalmozódásához vezethet a májban.

A jelenlegi tanulmány eredményei kiegészítik a korábban végzett vizsgálatok bizonyítékait arra vonatkozóan, hogy az embereknek korlátozniuk kellene a vörös- és a feldolgozott húsfogyasztásukat, több zöldséget és hüvelyes termést kellene beépíteniük az étrendjükbe, valamint lehetőség szerint érdemes lenne a növényi étrendet követniük, amely szintén gabonafélékben, növényi fehérjékben, zöldségekben és olívaolajban gazdag.

A növényi étrend remek alternatíva lehet, hiszen a zöldségek, gyümölcsök, hüvelyesek, gabonafélék, olajos magvak, gombák és diófélék rendkívül sok értékes és biztonságos tápanyagot tartalmaznak, amely nélkül a szervezet nem képes egészséges maradni. Amennyiben valaki csökkenteni szeretné a májbetegségek, vagy más gyakori népbetegség kialakulásának kockázatát, érdemes kipróbálnia a vegán életmódot.

(Prove.hu)