Anyukák a tejipar ellen

 

Megan Ferreira
“A kisfiam most 18 hónapos, máig szopizik, de visszautasítja a lefejt tejet. Abban a szerencsében van részem, hogy a tejem egy részét a kezdetektől fogva olyan babáknak ajándékozhatom, akiknek nagy szüksége van rá. Ez az én részemről tudatos, szabad döntés. Velem és más ember anyákkal ellentétben a tehenek nem választhatnak, hogy akarják-e másnak adni a tejüket, akarják-e a gépi fejést és a kicsinyeiket teljes mértékben akartuk ellenére szakítják el tőlük. Mindezt azért, hogy emberek tömegeinek gyártsanak élvezeti cikkeket (tejtermékeket).
Az, ahogyan a tehenek anyaságát kizsákmányoljuk, teljes mértékben helytelen. Szavakkal leírhatatlan az a fájdalom és szenvedés, amit az egymástól elszakított anya és kis borja átélnek.A tejipar minden formája kegyetlen és felesleges, sőt, könnyű szerrel kikerülhető lenne, ha kinyitjuk a szemünket és a szívünket.”

Rama Ganesan
“A tehenek nem az embereknek termelnek tejet, hanem a borjaiknak. Jonathan Forer “Eating Animals” című könyve nyitotta fel a szememet, amit a nagy fiam mutatott meg, mikor bekerült a Duke Egyetemre. Azelőtt bele se gondoltam, pedig milyen nyilvánvaló: bármilyen állatfaj nősténye csak akkor termel tejet, ha kicsinye születik. A tejipar erőszakkal termékenyíti meg a teheneket, s a borjakat mint “melléktermékeket”, azonnal elveszik az anyukájuk mellől. A tehén számára a kicsinye a mindene. A borjú számára az anyja az univerzum közepe. Semmi mást nem akarnak, csak együtt lenni. Akárcsak mi, emberek. De a kicsiket elszakítják az anyjuktól, nagy részüket vágóhídra küldik, de addig is egy tápszert kapnak, míg az anyjuk teje a szupermarketek polcaira kerül. Amikor elolvastam a fent említett könyvet, vegán lettem és az állatok jogainak védelmezője. Hálás vagyok a gyerekeimnek, akik a kezembe adták a könyvet. Nagyon várom már, hogy egy olyan világban éljünk, ahol minden anya és gyermeke megkapja azt a tiszteletet, ami jár nekik.”

Anna Pippus
“Habár már a terhességem előtt vegán voltam, igazán csak akkor értettem meg, mi a baj a tejiparral, hogy megszületett az első kisbabám. A terhesség és a szülés megterhelő, mind mentálisan, mind fizikailag. De megéri. Mert utána ott van veled a kisbabád. Az emberekhez hasonlóan a tehenek is oxitocint termelnek szülés közben. Ez a hormon indítja be a kötődést nálunk is, náluk is. Egy emberi anya ki tudja ezt fejezni szavakkal: az életünket adnánk a gyermekünkért, elönt minket egy olyan fokú szeretet, amit azelőtt el sem tudtunk képzelni. Ez az oxitocin hatása. Két fiam van. Ha tehén lennék, már mindketten halottak lennének. Megették volna őket. Én pedig még mindig gyászolnám őket és talán még többeket. Egy gyermek elvesztése minden anya legszörnyűbb rémálma, de ugyanígy az is, ha azt látod, hogy a gyermeked szenved. Ha lányaim születtek volna, akkor tehénként az még rettenetesebb lenne, mert tudnám, hogy ugyanaz a szörnyű sors vár rájuk, mint az enyém. Elviselhetetlen kín lehet látni, ahogyan a kicsinyedet elrángatják mellőled és tehetetlen vagy. S mindezt évről évre újra. Felfoghatatlan, miért tesszük ezt az állatokkal, holott nincs szükségünk tejtermékekre. Láttam képeket tehenekről, akik még annyira frissen szülés után vannak, hogy maguk mögött húzzák a szülés után távozó (méhlepény talán?) dolgokat, de már a fejőgépekre kapcsolták őket. Elborzaszt ez a rendszer.”

 Michelle Carrera
“Attól a pillanattól, hogy megszületett, a kötelék a fiam és köztem eltéphetetlen. Ő a mindenem. A tejtermékekről nekem az az elképzelhetetlen szenvedés, tehetetlenség és kétségbeesés jut eszembe, amit egy anya átél, ha elszakítják tőle a kicsinyét. A tejiparban a tehenek ezt évről évre átélik, s a tejet, amit egyedül a kicsinyüknek termeltek, árucikké alakítják. Megszakad a szívem, ha erre gondolok. Hogyan támogathatja ezt bárki? Különösen egy anya. A kisfiam a fény az életemben. Mindaz a munka, amit a közösségben végzünk, az hogy vegán ételt osztunk a Chilis on Wheels-zel, mind abból a leckéből ered, amit az Ő születése tanított meg nekem. Buddha: Szeresd az egész világot úgy, ahogyan egy anya szereti a gyermekét”

Karen Ellis-Ritter
“Az, hogy megtapasztaltam, milyen anyává válni, még jobban megerősített abban, hogy kiálljak a tejipar ellen. Az ikreim 11 héttel korábban születtek és 3 hónapot töltöttek kórházban. Nagyon sokat kellett fejnem és átéltem ennek a fájdalmát. A tehén anyák egész életüket így töltik, folyamatos gyulladásokkal, iszonyatos fájdalmak közepette. De számukra sosem jön el a megkönnyebbülés. Elképzeltem, milyen lenne, ha a tejemet egy másik faj venné el és elszakítanák tőlem a kisbabáimat. Egyszerűen felfoghatatlan lenne.”

Caitlin Campbell
“A kislányom születésének napján leírhatatlan csodálatot és mély összetartozást éreztem mindazokkal, akik átélték a szülés kimerítő, összezavaró és átformáló élményét. Megdöbbentő volt érezni, ahogy a melleim szinte kifakadtak minden alkalommal, amikor a kislányom, Melody, vizuálisan vagy hanggal éhséget jelzett. A szeretet fizikai megnyilvánulása volt ez, és annak a csodája, milyen összehangolt a két test és mennyire szükségünk van egymásra ebben az érzékeny időszakban. Melody szoptatása közben fogott el a mély részvét a tehenek iránt, akiktől a 9 hónapos terhesség és egy hosszú és fájdalmas szülés után azonnal elszakítják a gyermeküket. Sosem tapasztalhatják meg, milyen szoptatni a kisbabájukat. Elképzeltem, milyen lenne, ha Melody-t elszakítanák tőlem és engem egy fejőgépre kötnének, csak azért, hogy aztán a tejemből csokit készítsenek vagy valaki reggel a müzlijéra öntse. Hogyan kívánhatjuk ezt a sorsot bárkinek is?”

Mel Baker
“A terhesség és a szülés számomra nagyon nehéz volt. De a kisfiam, aki azóta velem van, mindent megér. Az öröm, amit ad, kifejezhetetlen. Egy anya attól a perctől kezdve bármilyen akadályt le tud győzni a gyermekéért. Egy éves volt a fiam, amikor tudomást szereztem arról, hogy a tejükért tartott teheneket éppen úgy megölik, mint a húsukért tartottakat, sőt, a kicsinyeiket millió számra ölik meg világszerte. Hogyan támogathatja egy anya ezt a kegyetlen rendszert? Hogyan is ehetnék ezek után sajtot? Hat év telt el azóta és még mindig szégyellem, hogy egykor magam is tudatlan fogyasztója, támogatója voltam ennek az iparágnak. De már soha többé!”

Krista Simons
“Az első terhességemnél elhittem, amit mondtak nekem, hogy a tehén tej jobb lesz a gyermekemnek, mint az anyatej. A másodiknál már mindenképpen szoptatni akartam. A kisfiam az első héten inkubátorban volt, én pedig 2 óránként fejtem. A negyedik napon engem hazaküldtek a kórházból. Borzalmas érzés volt elválni a fiamtól. Akárcsak a teheneknek, amikor elszakítják tőlük a kicsinyüket. Az anya és gyermeke közti kötődés már a terhesség során elkezdődik. Amikor világra jön, semmit nem akarunk jobban, mint vele lenni. Azt, amit nekem át kellett élnem, a tehenek egész életükön át szenvedik el: az elválasztást, a gépi fejést, azt, hogy nem gondozhatják, óvhatják a kicsinyüket. Csakhogy én és a fiam 6 nap után újra együtt lehettünk. Az én fiam hazajöhetett. A tehenek soha nem látják viszont a borjaikat. Ez az egyik oka annak, hogy vegán vagyok és leszek életem végéig.”

Marla Rose
“Amikor a fiam született, már 7 éve vegán voltam. A szülés után egy hétig kórházban kellett maradnia és ekkor éreztem át igazán, mit jelent az, hogy a tehenektől elszakítják az újszülött kicsinyüket. Amikor végre hazajöhetett, napokon át csak feküdtem vele az ágyon, szoptattam és bámultam ezt a gyönyörű kis lényt és azt éreztem, soha de soha többé nem veheti őt el tőlem senki. Nagyon jól tudtam, hogy ezekben a percekben is rengeteg anyától szakítják el a kicsinyét a tejiparban. Mi együtt vagyunk, biztonságban vagyunk. De a tejfarmokon az újszülötteket kegyetlenül rángatják el az anyjuk mellől, hogy őket megöljék és a tejet az embereknek adják el. Mindez olyasmi, aminek a fájdalmát minden anya átérzi.”

Alkemia Earth
“19 évesen szültem először. A tejet már korábban sem szerettem, de a sajtot és egyéb tejtermékeket annál inkább. Egy nap a piros lámpánál álltam, a kislányom a hátsó ülésen, és elhaladt előttünk egy csirkéket szállító teherautó.
Ahogy néztem őket, összezsúfolva a hőségben, a rabszolgatartás jutott eszembe. Végtelen szomorúságot éreztem. A teherautó elhaladt előttem. A csirkéken látszott, hogy alig-alig élnek. Az az egy másodperc végtelennek tűnt. Egy életre megváltoztatott.
A kislányommal sokat figyeltük a természetet, az állatokat, ahogyan a kicsinyeiket táplálják, igen, teheneket is (Colorado-ból származunk). Elgondolkodtatott, vajon miért van az, hogy az ember először anyatejjel táplálja a gyermekét, majd elválasztja és elkezdi egy másik állat anyatejével etetni. Miért vagyunk mi az egyetlen faj a Földön, aki ezt teszi? Miért érezzük feljogosítva magunkat, hogy elvegyük mások tejét? Saját megfigyeléseim alapján arra jutottam, hogy semmi szükségünk más állatoktól elvenni semmit. A növények felé fordultam. Az állatokat békén hagytam. A növényi étrendtől elmúlt a kislányom ekcémája is, ez is jel volt, hogy jó úton haladunk.”

Fordította, kivonatolta: Bonifert Anna

HOGYAN VESZIK EL A TEJIPARBAN A KISBOCIKAT AZ ANYJUKTÓL: