Az állatok morális státusza: a fajizmus pszichológiája felé

Az állatok morális státusza: a fajizmus pszichológiája felé

A fajizmus (specieszizmus) filozófiai értelemben azt jelenti, hogy különböző fajok képviselőinek – faji hovatartozásuktól függően – különböző morális értéket tulajdonítunk. Az Oxfordi Egyetem Kísérleti Pszichológiai Intézetének és Gyakorlati Etikai Központjának munkatársai öt vizsgálatban kimutatják, hogy a pszichológiai értelemben vett fajizmus mérhető és stabil konstruktum, amelynek nagy interperszonális különbségei párhuzamosságot mutatnak az előítéletek más formáival, és képesek előre jelezni a való életbeli döntéseket és viselkedést.

Journal of Personality and Social Psychology, 2018

Az ember és a nem humán állatok kapcsolatát nem lehet egy-két egyszerű sémával leírni. Vannak dédelgetett és megbecsült házi kedvenceink, akiket szeretettel, gondoskodással veszünk körül, és olyan táplálkozást, egészségügyi ellátást biztosítunk nekik, amit a fejlődő országok humán lakosságának egy része is megirigyelhetne. Ugyanakkor a háziállatok túlnyomó többségét nagyüzemekben tenyésztjük, levágjuk, az ő testükből készülnek a hústermékek házi kedvenceink számára is. Ismét más állatokat kísérletekhez, ipari műveletekhez vagy egymás szórakoztatására használnak a Homo sapiens faj tagjai.

A fajizmus filozófiája

A filozófusok már régen felismerték, hogy az állatokkal való bánásmódunkban következetlenek vagyunk, de az ember és az állatok kapcsolatáról való szisztematikus gondolkodás csak az utóbbi évtizedekben lendült fel igazán. Az állatokkal való kapcsolatunkra az 1970-es évektől elterjedt „fajista” (specieszista) jelző tálcán kínálja a párhuzamot az irracionális diszkrimináció más formáival (rasszizmus, szexizmus). A filozófiai szakirodalomban a fogalom azt jelenti, hogy különböző egyéneknek más és más inherens morális státuszt tulajdonítunk, pusztán a faji hovatartozásuk alapján. A fogalmat leíró és normatív értelemben is használhatjuk. Leíró értelemben azt fejezi ki, hogy az emberek tényszerűen a faji hovatartozásuk alapján tulajdonítanak az egyéneknek morális értéket, tehát hogy az embereknek fajista attitűdjeik vannak. Ami a normatív jelentést illeti, sok, a fajizmussal foglalkozó munka abból a meggyőződésből fakad, hogy nem lenne szabad az egyének faji hovatartozásához kötni a nekik tulajdonított morális értéket, ugyanúgy, ahogy az eltérő rasszhoz tartozó vagy a különböző nemű emberek sem eshetnek morálisan más-más megítélés alá. Lucius Caviola és munkatársai a fajizmust leíró értelemben, mint pszichológiai jelenséget vizsgálják.

A fajizmus egyik megnyilvánulása az a csaknem univerzális emberi hiedelem, hogy az emberek lényegükből fakadóan értékesebbek, mint más fajok tagjai. További megnyilvánulása az a meggyőződés, hogy morálisan igazolható az eltérő bánásmód olyan, mentális és emocionális képességeik szempontjából összehasonlítható fajokkal, mint a disznó és a kutya. A fajizmus e megnyilvánulásai mindenütt megfigyelhetők, és messzemenő gyakorlati következményeik vannak – a táplálékforrásnak tekintett állatok nagyüzemi tenyésztése, állatok szórakoztató célú felhasználása a cirkuszokban –, illetve olyan jogrendszerek fakadnak belőlük, amelyek vagyontárgyként kezelik az állatokat, és megtagadják tőlük a legelemibb jogokat is, így a testi integritáshoz való jogot. A fajizmusnak ezek a megnyilvánulásai leíró értelemben minden ember számára nyilvánvalók, még ha nem is mindenki ért egyet abban, hogy normatív értelemben nincs ez jól így.

A fajizmus – a rasszizmushoz és a szexizmushoz hasonlóan – minden történelmi korban és minden emberi kultúrában megfigyelhető. Ahogy minden társadalomnak vannak etnikai előítéletei, de azok a helyi hagyományoktól, történeti előzményektől függően más-más csoportokat sújtanak, úgy a fajizmus is jelen van minden kultúrában, de a megjelenési módja kultúrafüggő. A kutyákat és a macskákat Kínában megeszik, éppúgy, mint a disznót; a nyugati társadalmakban viszont családtagnak tekintik. A tehenek a nyugati társadalmakban az ebédlőasztalokon végzik, a hindu közösségekben szent állatnak számítanak. A fajizmus e kulturálisan meghatározott megnyilvánulásai időben is változhatnak. A nyugati társadalmakban évszázadokig ették a lóhúst, az utóbbi időben azonban a lovaknak magasabb morális státuszt tulajdonítunk.

De tényleg a fajizmus magyarázza-e a legjobban, hogy miért kezeljük fajuktól függően eltérően az embereket és az állatokat? Ahogy a történelemben sokszor védték a rasszizmust azzal, hogy a rasszokkal szembeni eltérő bánásmódot igazolják a rasszok intelligenciájának vagy fizikális képességeinek különbségei, nem lehetséges-e, hogy a fajok iránti eltérő bánásmódunk nem önmagában a faji hovatartozásból fakad, hanem a kérdéses állatok olyan tulajdonságaiból, adottságaiból, amelyek korrelálnak a faji hovatartozással? A három leggyakoribb ellenvetés a fajizmus koncepciója ellen, amit filozófusok és laikusok fölvetnek, hogy az ember valójában azért helyezi alacsonyabb szintre a többi állatot, mert (a) az állatok kognitív képességei elmaradnak az emberéitől; (b) az állatok – szemben az emberrel – nem tekinthetők morális ágensnek (azaz nem vonhatók morális interakcióba, és nem tarthatók morálisan vagy jogilag felelősnek a cselekedeteikért); és (c) az állatok szentienciája elmarad az emberétől (kevésbé érzik vagy tapasztalják meg például a szenvedést).

Ha e három pont valamelyike lenne az igazi ok az állatokkal szembeni fajfüggő diszkriminációra, az azt jelentené, hogy a fajizmus redundáns fogalom. Az alaposabb elemzések azonban azt mutatják, hogy nem ez a helyzet. A kognitív képességekre hivatkozó érv (a) nem ad számot arról, hogy miért tulajdonítunk különböző morális értéket hasonló kognitív képességekkel rendelkező állatfajoknak. A disznók például kognitív téren magasabb szinten állnak a kutyáknál, még a tükörpróba gyenge verzióját is képesek teljesíteni, ami bizonyos fokú öntudatra utal. Ha egyszerűen a kognitív képességeik határoznák meg a velük szembeni bánásmódunkat, akkor a disznókat legalábbis a kutyák szintjére helyeznénk. Az természetesen elképzelhető, hogy egyes emberek azért tartják a disznókat morális értékben alacsonyabb rendűnek a kutyáknál, mert kevésbé intelligensnek tartják őket. Vannak azonban olyan esetek is, amikor emberek alacsonyabbra értékelnek minden kétséget kizáróan intelligensebb egyéneket a kevésbé intelligenseknél – ez a helyzet például a csimpánzok és a mentálisan súlyosan károsodott emberek viszonylatában.

A mentálisan súlyosan károsodott emberek példájával a morális cselekvőképességről szóló ellenérv is cáfolható. Az emberek ugyanolyan morális értéket tulajdonítanak a mentálisan súlyosan károsodottaknak, mint a mentálisan ép embereknek, akkor is, ha semmiféle morális kölcsönösség nem várható el tőlük, sőt nemegyszer nagyobb morális értéket, éppen a sebezhetőségük miatt. Tehát sem a kognitív képességeknek, sem a kölcsönös moralitás lehetőségének mérlegelése nem jó magyarázat a való életben meghozott döntéseinkre.

Végül, a szentienciára vonatkozó érv azért nem elfogadható, mert empirikus adatok bizonyítják, hogy sok állatfaj tagjai – és különösen a gerincesek – az emberhez hasonlóan tudnak szenvedni. Lehetséges persze, hogy sokuk szentienciáját szisztematikusan alábecsüljük. Ha nem szólna is számtalan tudományos megfigyelés az állatok szentienciája mellett, a tapasztalat azt mutatja, hogy az emberi csecsemők szentienciájában nem szoktunk kételkedni, jóllehet a viselkedésük kevésbé támasztja alá a szentienciájukat, mint mondjuk egy átlagos felnőtt csimpánz viselkedése.

Láthatjuk: a fajizmus filozófiai fogalmával szemben megfogalmazódó szokásos ellenvetések nem meggyőzők. Filozófiai szempontból hasznos és informatív, ha a fajizmus fogalmával írjuk le az állatokkal való paradox bánásmódunkat. De vajon nem lehet-e egyben hasznos pszichológiai konstruktum is ez a fogalom, amely jobban megvilágítja, hogyan gondolkodnak az emberek az állatokról?

A fajizmus pszichológiája

A cikk a fajizmust mint pszichológiai módszerekkel kutatható konstruktumot mutatja be. Közelebbről: a fajizmus filozófiájának tárgyalásakor burkoltan megfogalmazott pszichológiai állítások igazságtartalmát vizsgálja. Az első ilyen állítás szerint az emberek egyedül a faji hovatartozásuk alapján tulajdonítanak kisebb vagy nagyobb morális értéket az egyéneknek, a második szerint pedig a fajizmus az előítéletek egy formája, amely analóg más előítéletes attitűdökkel.

Caviola és mtsai kezdetben azt a célt tűzték ki, hogy megbízható és érvényes (valid) skálát dolgozzanak ki a fajizmus mint pszichológiai konstruktum mérésére (1. és 2. vizsgálat, lásd később). Ezután arra voltak kíváncsiak, hogy az így definiált fajizmus pszichológiai értelemben mennyire tekinthető az előítéletesség egyik formájának (3. vizsgálat). Ezen belül tesztelték egyrészt azt, hogy korrelál-e a fajizmus másfajta előítéletekkel, másrészt azt, hogy más előítéletekhez hasonlóan a fajizmust is olyan, csoportközi konfliktusokat fenntartó szociális-ideológiai tényezők vezérlik-e, mint a szociális dominancia orientáció. Vizsgálták a fajizmus kapcsolatát az empátiával és az aktívan nyitott gondolkodásmóddal. Végül pedig azt tanulmányozták, alkalmas-e a fajizmus a viselkedés előrejelzésére, például a különböző fajokhoz tartozó egyének iránti segítőkészség vagy az étrend megválasztásával kapcsolatos döntések jóslására (4. és 5. vizsgálat).

Empirikusan nézve: mennyire észszerű a fajizmust az előítéletek egyik formájának tekinteni? Ez az a kérdés, ahol a pszichológia fontos szerephez jut. Ha a fajizmus kimutathatóan összefügg az előítéletek egyéb formáival, az a fogalom filozófiai létjogosultságát is megerősítheti. Az előítélet az egyik definíciója szerint „olyan attitűd, érzelem vagy viselkedés egy csoport tagjaival szemben, amely valamilyen negatív viszonyulást foglal magába”. A fajizmusra a jelek szerint ráillik ez a definíció. Az emberek többsége szerint a disznók kevésbé számítanak, mint a kutyák (attitűd), a legtöbben undorodnak a patkányoktól, de szeretik a macskákat (érzelem), és ennek megfelelően sokkal kíméletlenebbül bánnak a disznókkal és a patkányokkal, mint a kutyákkal és a macskákkal (viselkedés).

Korábbi kutatások

Bár a pszichológiában mindmáig kevéssé kutatott terület az állatokkal szembeni diszkrimináció, akad néhány régebbi és újabb tanulmány az ember–állat kapcsolatokról, az azokat meghatározó attitűdökről és mechanizmusokról és azok következményeiről, amelyek arra utalnak, hogy tényleg hasznos lehet a fajizmust a csoportok közti elfogultság, előítélet és diszkrimináció keretei között értelmezni.

A szociális dominancián alapuló ember–állat kapcsolat modellje (Social Dominance Human Animal Relations Model, SD-HARM). Az emberek különbözők abból a szempontból, hogy mennyire támogatják vagy ellenzik a csoport alapú dominanciát és a társadalmi csoportok közti egyenlőtlenséget, és az ebbéli eltéréseket a szociális dominancia orientáció (SDO) különbségeivel fejezhetjük ki. Az SDO különbségei előre jelzik a különféle humán társadalmi csoportokkal (etnikai kisebbségekkel, háztartásbeliekkel, mentális zavarokban szenvedőkkel, elhízottakkal, rossz megjelenésűnek tartott személyekkel) szembeni előítéletes attitűdöket. Az SDO azzal is összefügg, hogyan vélekednek az emberek az emberek és az állatok közti egyenlőtlenségről. Újabb vizsgálatok arra utalnak, hogy azok az emberek, akik hisznek az embernek az állatokhoz viszonyított felsőbbrendűségében, többnyire hisznek egyes emberek más emberekkel szembeni felsőbbrendűségében is. Ebből kiindulva javasolta Dhont, Hodson és Leire 2016-ban az SD-HARM modellt,1 mely szerint ugyanazok a társadalmi-ideológiai hiedelmek, amelyek legitimálják az embercsoportok közti hierarchiát, hasonlóképpen legitimálni látszanak az ember és az állatok közti hierarchikus viszonyt. Eszerint a fajizmust gyümölcsöző lehet csoportközi konfliktusként vizsgálni, amennyiben a fajizmus és az előítéletek más formái hasonló pszichológiai hiedelmektől függenek.

Dehumanizáció és az előítélet fajközi modellje (Interspecies Model of Prejudice, ISMP) A fajizmus és a csoportközi konfliktusok közti másik kapcsolat a dehumanizációra vonatkozó munkákból ered, közelebbről azokból a kutatásokból, amelyek szerint a csoportok közötti dehumanizáció összefüggést mutat az ember állatokkal szembeni felsőbbrendűségéről szóló hiedelmekkel. A dehumanizáló nyelvi eszközök – amikor a feketéket majmoknak, a zsidókat patkányoknak vagy a nőket szukáknak mondják – megfosztják a dehumanizáció tárgyát morális értékétől, hiszen azt, amihez hasonlítják – a majmot, a patkányt, a kutyát – morálisan értéktelennek tartják.

Két különböző leírást javasoltak a dehumanizáció és az állatokkal szembeni attitűdök összefüggésének magyarázatára. Az egyik szerint miközben egyes emberek dehumanizálnak más, külső embercsoportokat, egyszersmind dementalizálnak is külső állatcsoportokat. Amennyiben a dementalizálás azt jelenti, hogy elvitatják az állattól a szenvedés képességét, annyiban ez alkalmas a morális törődés csökkentésére. A kutatási eredmények szerint az, hogy morálisan mennyire törődünk az állatokkal, szorosan összefügg azzal, hogy mit gondolunk a szenvedés átélésére való képességükről. A másik leírás, az ISMP szerint2 a külső csoport dehumanizálásának alapja az ember és az állatok közötti válaszfal áthághatatlanságáról vallott meggyőződés, vagyis a dehumanizációt az ember és az állatok közti morális szakadék teszi lehetővé. Ez a felfogás az embercsoportok közötti előítéleteket és diszkriminációt éppúgy facilitálja, mint az emberek és állatok közöttieket. Ezzel összhangban kiderült, hogy ha rámutatunk az állatok és az emberek közötti hasonlóságokra, azzal nemcsak a fajizmus csökkenthető, hanem a marginális helyzetű humán csoportokkal való morális törődés is erősíthető.

A húsparadoxon és a karnizmus. A legtöbb ember nem akarja bántani az állatokat, és mégsem mond le a húsevésről. Ez az elterjedt jelenség a húsparadoxon. A kognitív disszonancia aktív kerülése (motivált érvelés) és passzív kerülése (pl. társadalmi normák) egyaránt magyarázhatja a húsparadoxont.

A húsparadoxon egyik fő fenntartója a már említett dementalizáció. Az emberek hajlamosak dementalizálni az általuk tápláléknak tekintett állatokat, és a táplálékok kategóriájába sorolt állatok szenvedni tudását alacsonyabb szintűnek gondolják, mint azokét, akiket nem tekintenek tápláléknak. Emellett hajlamosabbak dementalizálni az állatokat akkor, ha nemrég ettek húst, vagy húsevésre készülnek.

Mint Melanie Joy3 és mások kifejtették, a húsfogyasztás legitimálására egy sor ideológiai tézist dolgoztak ki, ezeket összefoglalóan karnizmusnak nevezzük. Fogalmilag a karnizmus a fajista elképzelések és gyakorlati eljárások egyik alcsoportja. Azok az elképzelések és gyakorlati eljárások tartoznak ide, amelyek bizonyos állatoknak a táplálékok közé utalásával állnak kapcsolatban. Pszichológiai megfontolások alapján azt várnánk, hogy a fajizmus és a karnizmus bizonyos fokig elkülönülő fogalmak, mert sok ember általában gondoskodó az állatokkal, ugyanakkor védelmezi a húsfogyasztást és annak gyakorlati velejáróit. Ezzel együtt valószínűnek látszik, hogy a két fogalom között szoros az összefüggés pszichológiai értelemben is.

A fajista attitűdök mérése

Eddig két skálát dolgoztak ki az állatokkal szembeni általános attitűdök mérése céljából. Caviola és mtsai szerint azonban új skálára van szükség ahhoz, hogy specifikusan és kellő precizitással vizsgálhassuk a fajizmus pszichológiáját. A szakirodalomban eddig még nincs a fajizmusnak átfogó és validált mérőeszköze.

Egyrészt, a létező skálák nem explicit módon a fajizmust mérik, hanem az állatokkal kapcsolatos általános attitűdöket vagy az állatok jogairól vallott nézeteket. Másrészt a létező skálák egyes tételeiben keverednek az empirikus és a normatív elemek. Például abban az állításban, hogy „a kozmetikumokkal végzett állatkísérletek szükségtelenek és nem adnak használható eredményt”, keveredik a normatív elképzelés (az állatokat nem szabad kitenni a kísérletekkel járó szenvedésnek) az állatokon való tesztelés hasznosságáról vallott empirikus elképzeléssel. Nem tudja megválaszolni ezt a kérdést az, aki tudományosan helytállónak tartja az ilyen kísérleteket, de morálisan irtózik tőlük, vagy megfordítva.

Harmadrészt, gyakori nehézség a fajizmus megragadásában, hogy az antifajizmus támogatói eltérő következtetésekre jutnak bizonyos gyakorlati cselekedetekkel kapcsolatban aszerint, hogy miként foglalnak állást a konzekvencializmus és a deontológia filozófiai kérdésében. A konzekvencializmus – és azon belül az utilitarianizmus – az a morális felfogás, amely szerint egy cselekedet helyes vagy helytelen volta kizárólag a cselekedet következményeitől függ (Jeremy Bentham, 1789; John Stuart Mill, 1861). Ezzel szemben a deontológia tilt bizonyos cselekedeteket, a következményeiktől függetlenül (Immanuel Kant, 1785). Így például a konzekvencialista alapokon álló antifajista szerint lehet kárt tenni egy állatban (vagy emberben) akkor, ha a végeredmény a szentiens lények összessége számára kedvező. Ezzel szemben a deontológiai alapokon álló antifajisták nem fogadják el, hogy a közjó érdekében kárt lehetne tenni bárkiben (emberben vagy állatban). E divergencia miatt a fajizmus mérőeszközébe csak nagy körültekintéssel illeszthetünk be állatokon végzett orvosi kísérletekről szóló tételeket, hiszen a mérőeszközzel nem a konzekvencialista antifajistát akarjuk megkülönböztetni a deontológikus antifajistától, hanem az antifajistát a fajistától.

A fajizmust mérő skála szükségessége

Annak érdekében, hogy a skála a fajizmus filozófiai jelentését pontosan ragadja meg, Caviola és mtsai a következő követelményeket igyekeztek teljesíteni. A kezdeti tételsornak (amelyen az exploratív faktoranalízist végezték) kizárólagosan és kimerítően kell megragadnia a fajizmus fogalmát. Abból indultak ki, hogy a fajizmus részben általános hiedelmekben nyilvánul meg bizonyos fajok morális alsóbbrendűségét illetően, és részben állatok használatával járó konkrét gyakorlati cselekedetek támogatásában. A mérőeszköznek a fajizmus minden jelentős manifesztációját le kell fednie, és a központi manifesztációit megfelelően reprezentálnia kell.

A manifesztációk lefedéséhez nem hiányozhatnak a mérőeszközből sem az elvont, sem a konkrét (empirikus) tételek. A konkrét tételek használata előnyökkel és hátrányokkal is jár. Előny, hogy az emberek attitűdjei nagy valószínűséggel nem következetesek, elfogultságokkal terhesek, és a konkrét tételek felfedhetik ezt az inkonzisztenciát. A konkrét kijelentések másik előnye, hogy laikusok számára könnyebben megérthetők és megválaszolhatók – a skála elsősorban laikusok használatára készült. Hátrányuk a konkrét tételeknek, hogy empirikus zavaró tényezőkkel terhesek. A cirkuszi állatidomítás megítélése például részben attól függ, hogy mennyire szenvednek a cirkuszi állatok. Erről különböző embereknek különböző tapasztalataik lehetnek, és ezek a tapasztalatok függetlenek az illetők morális értékeitől. Mindezek miatt a szerzők arra törekedtek, hogy a végső skálában egyensúlyban legyenek a szigorúan vett filozófiai és a konkrét, gyakorlati tételek.

Másrészt, kerülni kellett a normatív zavaró tényezőket. Különösen fontos volt, hogy a tételekre ne válaszoljanak eltérően a konzekvencialista és a deontológikus antifajisták. Ezért amikor a tételekben valamilyen empirikus helyzetet írtunk le, olyan leírásra törekedtünk, hogy a konzekvencialista és a deontológiai (anti)fajisták legtöbbje azonos következtetésre jusson.

  1. vizsgálat: a skála kidolgozása

A fajizmust mérő skála kidolgozásának első lépéseként a szerzők összeállítottak és teszteltek 27, a fajizmus mérésére alkalmasnak tűnő, elméletileg validált kijelentést. A listát részben korábban kidolgozott skálák részlegesen módosított kijelentéseiből, részben teljesen új tételekből állították össze. A listára vett tételeket elküldték különböző szakterületek elismert szakembereinek, köztük a filozófus Peter Singernek és Oscar Hortának, a jogtudós Steven Wise-nak. Miután beépítették a tőlük kapott visszajelzéseket és kizárták a kritériumaiknak nem megfelelő tételeket, 27 kijelentés maradt (1. táblázat), köztük konkrét és absztrakt kijelentések is; egy részük az embernek az állatokkal szembeni felsőbbrendűségére, másik részük egyes állatoknak másokkal szembeni felsőbbrendűségére vonatkozott.

Az Amazon Mechanical Turk online platformon lebonyolított vizsgálatban 1122 egyesült államokbeli személy vett részt, 1108 résztvevő válaszait értékelték, ami az elégségesnél nagyobb mintaméretnek számít. A résztvevők véletlenszerű sorrendben értékelték az tételeket 7 fokozatú skálán (1: erőteljesen ellenzem, 4: sem nem ellenzem, sem nem támogatom, 7: erőteljesen támogatom).

Feltáró (exploratív), majd ellenőrző (konfirmatív) faktoranalízisek történtek a 27 tétel faktorszerkezetének meghatározására. Végül – részben elméleti, részben statisztikai megfontolások alapján – a táblázatban félkövér szedéssel kiemelt hat tétel került be a mérőeszközbe.

A feltáró és ellenőrző faktoranalízisek, valamint a megbízhatósági elemzések egydimenziós skála felállítása mellett szóltak. Mind a hat kiválasztott tétel erős faktorsúllyal írta le ugyanazt a nagy belső konzisztenciájú fajizmus faktort. A kapott skála kielégíti a kezdetben rögzített követelményeket: mindegyik tétel explicit módon ragadja meg a fajizmust és a skála felöleli az elméleti fogalom fő aspektusait; az érintett területek szakértői jóváhagyták ezeket az tételeket; valamint a skála egyaránt tartalmaz absztrakt és empirikus tételeket, de nem tartalmaz empirikus és normatív zavaró tényezőkkel terhelt kijelentéseket.

Érdekes, hogy a fajizmus és az etikai vegetarianizmus szorosan korreláló, de mégiscsak pszichológiailag elkülönülő faktornak bizonyult. Ez első ránézésre meglepő lehet, mert azt várnánk, hogy az antifajizmus támogatása egyben az etikai vegetarianizmus támogatását is jelenti. Ugyanakkor az eredmény összhangban van a húsparadoxonra vonatkozó korábbi kutatásokkal. Előfordulhat, hogy valaki támogatja az antifajizmust elvont értelemben, vagy olyan területeken, ahol az nem ütközik a személyes preferenciáival, de specifikus hiedelmeket vagy gyakorlati megfontolásokat követ, ha az étrendjéről van szó.

  1. vizsgálat: időbeli stabilitás

A szerzők hipotézise szerint a fajizmus a rasszizmussal vagy a szexizmussal analóg pszichológiai előítélet. Ha ez megfelel a valóságnak, akkor – az előítéletek egyéb formáihoz hasonlóan – időben viszonylag stabilnak kell lennie, bár szituációfüggő fluktuációk természetesen lehetségesek. A stabilitás ellenőrzésére a szerzők 4 hetes időintervallummal vizsgálták a fajizmus mérésére kidolgozott skálájuk teszt–reteszt megbízhatóságát. A vizsgálat első szakaszában 685 fő vett részt, ebből 677 fő válaszai voltak értékelhetők. A második szakaszban, 4 héttel később a 677-ből 333-an válaszoltak.

A belső konzisztencia megfelelő volt mindkét szakaszban (Cronbach-alfa: 0,89, illetve 0,90), és a teszt–reteszt korrelációs koefficiens 0,88-nak adódott. Ez azt bizonyítja, hogy a fajizmus 4 hetes időtávlatban stabil előítélet, és nem valamiféle múló hiedelem vagy érzelmi reakció. Az eredmény természetesen nem bizonyítja azt, hogy a fajizmus hasonló pszichés folyamatok eredménye lenne, mint más előítéletek, hanem csak azt, hogy a rasszizmushoz és a szexizmushoz hasonlóan stabil és mérhető attitűd. A 3. vizsgálat arra irányult, hogy tartalmukban is hasonlítanak-e egymáshoz ezek az előítéletek.

  1. vizsgálat: konvergens validitás

A 3. vizsgálat arra a kérdésre volt hivatva választ adni, hogy hasznos lehet-e a fajizmus előítéletként történő leírása. Először azt tesztelték, hogy korrelál-e a fajizmus másfajta előítéletekkel, majd pedig azt, hogy az előítéletek egyéb formáihoz hasonlóan a fajizmust is olyan társadalmi-ideológiai tényezők vezérlik-e, mint a szociális dominancia orientáció (SDO) vagy a jobboldali autoritarianizmus, amelyek a csoportközi konfliktusok egyéb formáit fenntartják.

A vizsgálat első célja az előítéletek személyiség alapú megközelítéséből adódott, mely szerint az előítéletesség többnyire általános személyiségjegy. Rendszerint erős a korreláció a különböző célpontokkal szembeni előítéletek között. Az előítéletek különböző formáiban mért variancia 50–60%-áért egy általános „előítélet faktor” tehető felelőssé. Ha a fajizmust valóban érdemes az előítéletek egyik formájaként szemlélnünk, akkor az erőteljesebben fajista attitűdök együtt kell hogy járjanak más előítéletes attitűdökkel.

A másik célkitűzés abból az SD-HARM modell által fölvetett érvelésből következett, hogy ha a fajizmus az előítéletek egyik formája, akkor közös pszichológiai gyökerei kell hogy legyenek más előítéletekkel. Ezért a szerzők úgy vélték, hozzájárulhat skálájuk validálásához, ha kimutatják, hogy a fajizmus korrelál az SDO-val és más, azzal összefüggő szociális-ideológiai konstruktumokkal.

Harmadik céljuk volt megvizsgálni a fajizmus kapcsolatát az empátiával és az aktívan nyitott gondolkodással. Korábban más szerzők már találtak összefüggést az empátia szintje és az állatok iránti attitűdök között, ezért abból a hipotézisből indultak ki, hogy az együttérzőbb (empatikusabb) emberek jobban törődnek az állatok szenvedéseivel és kevésbé fajista attitűdöket támogatnak. Mivel a társadalomban a fajista attitűdök uralkodnak, azt várták, hogy a nyitott gondolkodású emberek, akik könnyebben változtatnak hiedelmeiken és könnyebben túllépnek az elfogadott normákon, jobb eséllyel fogják támogatni az antifajizmust.

A vizsgálatban 257 egyesült államokbeli személy vett részt az MTurk platformon keresztül, közülük 242 fő válaszait lehetett értékelni. A vizsgálat fő részében a résztvevőket a fajizmus skála, valamint számos más skála kitöltésére kérték, véletlenszerű sorrendben. Végül a résztvevők demográfiai és egyéb kérdésekre válaszoltak, többek között arra is, hogy vegetáriánus étrendet követnek-e.

A vizsgálat első részében a fajizmus skála pontszámát három jellegzetes előítélet mérőeszközének pontszámaival vetették össze. A rasszizmussal (a Modern Racism skálát használva), a szexizmussal (a Modern Sexism skálát használva) és a homofóbiával (az Attitudes Towards Lesbians and Gay Men skálát használva) egyaránt pozitív korrelációt kaptak, a korrelációs koefficiens (r érték) sorrendben: 0,32, 0,41, illetve 0,17, a szignifikanciaszint mindhárom összehasonlításban p<0,001.

Ezután a szociális-ideológiai nézeteknek a fajizmussal való összefüggését vizsgálták. A szociális dominancia orientációt az SDO-6 skálával, a politikai (gazdasági és szociális) konzervativizmust két Likert-skálával (1 pont: nagyon liberális, 7 pont: nagyon konzervatív), a rendszerigazolást (a status quo igazolására és védelmezésére való hajlandóságot) Kay és Jost 8 tételből álló skálájával, végül a jobboldali autoritarianizmust (a tekintélyelvűség és a tekintélyek, hagyományok elutasításával szembeni ellenszenv mértékét) Altemeyer 15 tételből álló skálájával mérték. Mind a négy skála pontszámai pozitív korrelációt mutattak a fajizmus skála pontszámaival, r = 0,42 (SDO), 0,25 (politikai konzervativizmus), 0,25 (rendszerigazolás), 0,14 (jobboldali autoritarianizmus), a legutolsó kivételével mindhárom összefüggés nagymértékben szignifikáns (p<0,001). Az eredmények összhangban vannak az SD-HARM modellel, és az SDO-val történő korrekció hatására a legtöbb korreláció elvesztette szignifikanciáját (a szexizmussal és az empátiával való összefüggés kivételével).

A harmadik cél a 3. vizsgálaton belül az empátiával és az aktívan nyitott gondolkodással való összefüggés vizsgálata volt. Az empátiát az Interperszonális Reaktivitás Index részét képező, 7 tételből álló Empathic Concern skálával, a nyitott gondolkodást Stanovich és West skálájával mérték (alskálák: dogmatikus gondolkodás, kategórikus gondolkodás, flexibilis gondolkodás, kontrafaktuális gondolkodás, nyitottság). A fajizmus szoros negatív korrelációt mutatott az empátiával (r = –0,46, p<0,001). Az aktívan nyitott gondolkodással szintén negatív, de gyengébb és kevésbé szignifikáns korrelációt találtak (r = –0,17, p<0,01), ez elsősorban a dogmatikus gondolkodással való pozitív és a flexibilis gondolkodással való negatív korrelációnak volt tulajdonítható.

A résztvevők közül 14-en vallották vegetáriánusnak magukat. A vegetarianizmus szoros negatív korrelációt mutatott a fajizmussal (r = –0,31, p<0,001). A férfiak szignifikánsan nagyobb valószínűséggel vallottak magukénak fajista attitűdöket, mint a nők. Az életkor, az iskolázottság és a jövedelem nem korrelált szignifikánsan a fajizmus mértékével.

  1. vizsgálat: segítségnyújtás adományokkal

A 4. vizsgálat tárgya az volt, hogy a fajizmus skála pontszáma alapján megjósolható-e a jótékonysági adományokkal kapcsolatos döntéshozatal. A kiinduló feltételezés szerint minél fajistább valaki, annál inkább előnyben részesíti a „magasabb rendű” fajokat segítő jótékonysági szervezeteket az „alacsonyabb rendűeket” segítőkkel szemben pénzadományainak elosztásában. Arra lehetett számítani, hogy a fajista résztvevők (a) inkább segítenek embereken, mint állatokon; (b) inkább segítenek súlyos mentális károsodásban szenvedő embereken, mint csimpánzokon; (c) inkább segítenek kutyákon, mint disznókon.

A szerzők végső skálájának kijelentései ugyan nem mérik közvetlenül a (b) és (c) aspektust, de ha igaz az, hogy a fajizmus egészét egyetlen pszichológiai konstruktum fejezi ki, akkor a skála az (a) aspektus mellett a (b)-t és a (c)-t is megjósolhatja.

Mindezek alapján a szerzők feltételezték, hogy a fajizmus mértéke jobban megjósolja az adományok allokációját, mint a szokásos diszkriminációs és proszocialitási paraméterek, például az SDO vagy az empátia. A 3. vizsgálat alapján az SD-HARM modellnek megfelelően a fajizmus az SDO altípusának is tekinthető. Ebben a vizsgálatban annak kimutatása volt a cél, hogy bár a fajizmus szoros kapcsolatban áll az SDO-val, annál jobban magyarázhatja a diszkriminációs viselkedést.

Végül keresték az összefüggést a fajizmus és az embereknek az állatok intelligenciájára és szentienciájára vonatkozó explicit hiedelmei között. A szerzők hipotézise az volt, hogy az intelligenciára és a szentienciára vonatkozó explicit hiedelmek valószínűleg korrelálnak a fajista nézetekkel, de nem magyarázzák teljes mértékben a fajokkal szembeni diszkriminációt. Arra számítottak, hogy a faji hovatartozáson alapuló morális diszkrimináció jobban magyarázza az adományok elosztását, mint a különböző fajok intelligenciájára és szentienciájára vonatkozó nézetek.

A vizsgálat 140 egyesült államokbeli résztvevővel (110 nő) történt, az MTurk platformon keresztül, senkit sem kellett kizárni az értékelésből. Az előzetes statisztikai elemzés szerint 135 fő kellett az f = 0,15-re becsült medián hatásméret detektálásához. A résztvevőknek véletlenszerűen mutattak egymástól független adományozási forgatókönyveket. Mindegyik forgatókönyvben az egyik jótékonysági szervezet egy magasabb rendűnek tartott faj tagjait segítette (embereket, mentálisan súlyosan sérült embereket, kutyákat), a másik pedig egy alacsonyabb rendűnek tartott faj tagjait (állatokat általában, csimpánzokat, disznókat). Az első adományozási forgatókönyvben a következő két lehetőség közül választhattak a résztvevők: (1) Az A alapítvány állatokon segít. Átlagosan 10 dollárra van szüksége ahhoz, hogy egy egyént 1 napig megkíméljen a fájdalmaktól és a szenvedéstől; (2) A B alapítvány embereken segít. Átlagosan 10 dollárra van szüksége ahhoz, hogy egy egyént 1 napig megkíméljen a fájdalmaktól és a szenvedéstől. A másik két forgatókönyv is hasonló választási lehetőségeket kínált fel, azzal a különbséggel, hogy a másodikban az A alapítvány csimpánzoknak, a B mentálisan súlyosan sérült embereknek, a harmadikban az A alapítvány disznóknak, a B pedig kutyáknak nyújtott segítséget.

A résztvevők mindhárom esetben (100 dollárnak megfelelő) 100 pontot oszthattak el az A és a B alapítvány között. Az adományaik elosztása után kitöltötték a fajizmus skálát, valamint néhány más mérőeszközt: az SDO-t és az empátiaskálát (mert ezek az előző vizsgálatban szoros összefüggést mutattak a fajizmussal), a fogyatékosokkal szembeni diszkrimináció mérőeszközét (a megfelelő korrekció elvégzéséhez) és a proszociális tesztbattéria néhány elemét (ama feltevés alapján, hogy ezek a proszociális tulajdonságok szerepet játszhatnak az előítéletek csökkentésében). Végül azt kérdezték a résztvevőktől, hogy a forgatókönyvekben szereplő egyének (állatok, emberek, csimpánzok, mentálisan súlyosan sérült emberek, disznók, kutyák) szerintük mennyire éreznek fájdalmat és félelmet („szenvedési képesség”) és mennyire intelligensek, továbbá demográfiai kérdésekre kellett válaszolniuk.

A résztvevők mindhárom esetben szignifikánsan kevesebbet adományoztak az „alacsonyabb rendű” fajnak, mint a „magasabb rendűnek”:

  1. forgatókönyv – 32,08 vs. 67,92
  2. forgatókönyv – 27,54 vs. 72,46
  3. forgatókönyv – 31,43 vs. 68,57

A fajizmus pozitívan korrelált az SDO-val és negatívan az empátiával, de nem mutatott szignifikáns korrelációt a fogyatékosokkal szembeni diszkriminációval (ableism). A fajizmussal jobban lehetett magyarázni az adományok elosztását, mint a demográfiai jellemzőkkel, a diszkrimináció vagy a proszocialitás mérőeszközeivel (beleértve az SDO-t és az empátiát) vagy a szenvedésre való képességre és az intelligenciára vonatkozó elképzelésekkel. Eszerint a fajizmus egyedülállóan ragadja meg a diszkrimináció és a proszocialitás egyik fontos, de elhanyagolt aspektusát. Az eredmény jól demonstrálja a fajizmus skála (filozófiai) tartalmi érvényességét.

  1. vizsgálat: segítségnyújtás időráfordítással és táplálékválasztással

A vizsgálat három célt szolgált: (1) annak az eredménynek a reprodukálását, hogy a fajizmus segítségével megjósolható a segítségnyújtás, méghozzá (2) a személyes időráfordítás és a táplálék megválasztása terén; és (3) annak megerősítését, hogy a fajizmus képes előre jelezni a való életbeli (offline) viselkedést egyetemi környezetben.

A résztvevőknek egy jótékony célú alapítvány promóciós anyagát kellett elolvasniuk és javaslatot tenni annak javítására. Minden résztvevő egy állatokat és egy embereket segítő alapítvány közül választhatott. A szerzők hipotézise az volt, hogy a kevésbé fajista résztvevők nagyobb valószínűséggel fordítanak időt az állatokat segítő alapítvány támogatására. Feltételezték továbbá, hogy a fajizmus alapján jobban megjósolható, melyik alapítványt segítik a résztvevők, mint az SDO, az empátia, az egyének szenvedni tudásáról és intelligenciájáról alkotott elképzelések és a demográfiai adatok alapján.

Végül megvendégelték a résztvevőket: választhattak nyilvánvalóan nem vegetáriánus és nyilvánvalóan vegetáriánus hideg ételek (marhaszelet vagy tepertő, illetve sózott mogyoró vagy puffasztott rizs) közül. Mivel a korábbi vizsgálatok azt mutatták, hogy a fajizmus negatív korrelációban áll az etikai vegetarianizmussal, a szerzők hipotézise az volt, hogy az erősebben fajista résztvevők nagyobb valószínűséggel választják a húsos/tepertős ételt. A teszt eredménye a húsfogyasztás helyettesítő paraméterének is tekinthető, de az értelmezésében óvatosságra van szükség, hiszen nem az átlagos, hanem az egy adott időpontbeli táplálékválasztást vizsgálták.

Összesen 102 brit egyetemi hallgató vett részt a vizsgálatban, közülük 99-nek a válaszai voltak értékelhetők. Egy általános információs lap kitöltése után a fajizmus skálát, az SDO-skálát és az empátia skáláját kellett kitölteniük. Ezután nyilatkozniuk kellett, mit hisznek az emberek, a csimpánzok és a kutyák intelligenciájáról és szenvedési képességéről. Végül demográfiai kérdésekre válaszoltak.

Az időráfordításra vonatkozó választási lehetőségek a következők voltak: (1) Nonhumán jogok projekt. A szervezet célja küzdeni a csimpánzok jogainak érvényesítéséért. (2) Hajléktalanok elhelyezése projekt. A szervezet célja átmeneti szállást biztosítani olyan embereknek, akik nem tudják fizetni a lakásbérleti díjat. A résztvevők külön borítékokban megkapták mindkét szervezet promóciós anyagát, de arra kérték őket, hogy csak az egyik borítékot bontsák fel, majd írják le a kampánnyal kapcsolatos javaslataikat.

A várakozásnak megfelelően az a 33 résztvevő, aki a nem humán alapítványnak akart segíteni, szignifikánsan alacsonyabb pontszámot kapott a fajizmus skálán, mint az a 66 résztvevő, aki a hajléktalanokkal foglalkozó alapítvány segítésére fordította az idejét (M = 2,7 vs. 3,1). Ez utóbbiak magasabb pontszámot értek el az empátia skáláján, és alacsonyabbat az SDO-skálán.

Hierarchikus logisztikus regresszióelemzés történt annak felmérésére, hogy a fajizmus a többi paraméternél jobban jelzi-e előre a résztvevők választását. Az első lépésben a demográfiai adatokat (nem, életkor, szakirány), a másodikban az SDO-t és az empátiát, a harmadikban a csimpánzok és az emberek szenvedésre való képességére és intelligenciájára vonatkozó elképzeléseket, a negyedikben a fajizmust vették figyelembe. A fajizmus szignifikánsan jobban jelezte előre az időráfordítási döntéseket, mint bármelyik másik paraméter.

A húsos/tepertős ételt választók szignifikánsan magasabb pontszámot kaptak a fajizmus skálán, mint a vegetáriánus ételt választók. A hierarchikus regresszióelemzés közel szignifikáns különbséget igazolt.

Általános következtetések

A fajizmus fogalma történetileg nagyrészt a filozófiára korlátozódott, holott alapvetően abból az emberi pszichére vonatkozó hipotézisből ered, hogy az emberek morálisan diszkriminálnak bizonyos egyéneket a faji hovatartozásuk miatt. A szerzők célja, hogy az eddig filozófiai hipotézisként kezelt fajizmus a jövőben empirikus pszichológiai kutatások tárgya is legyen. Ehhez a cikk négy módon járulhat hozzá.

Először, leírja a fajizmus filozófiáját és bevezeti a fajizmust mint empirikusan vizsgálható pszichológiai jelenséget. A fajizmus az előítéletek egyik formájának számít, hasonlóan a rasszizmushoz és a szexizmushoz, de az empirikus alapjai eddig kevés figyelmet kaptak.

Másodszor, bemutatja a fajizmus új, elméleti alapokon nyugvó, empirikusan validált, explicit mérőeszközét, melyet nagyfokú belső konzisztencia és teszt–reteszt megbízhatóság jellemez. A skála megerősíti, hogy a fajizmus az előítéletesség pontosan mérhető, stabil, nagy interperszonális különbségeket mutató formája.

Harmadszor, mint azt eredetileg filozófusok felvetették, a fajizmus az előítéletesség egyik formájának tekinthető. A fajizmus pszichológiailag összefüggést mutatott az olyan humán–humán előítéletekkel, mint a rasszizmus, a szexizmus vagy a homofóbia, összhangban az előítéletesség általános elméletével.4 Az az eredmény, hogy a fajizmus szorosan összefügg az SDO-val, megerősíti az SD-HARM modellt, mely szerint a fajizmus és a humán–humán előítéletek mögött azonos szociális-ideológiai elképzelések állnak, nevezetesen a szociális hierarchia és az egyenlőtlenség támogatása. Szemben a humán–humán előítéletekkel, a fajizmus domináns és explicit módon elfogadott szociális norma és ideológia a mai nyugati társadalmakban. Ebből következően a status quo támogatói és a politikai jobboldal támogatói viszonylag magas pontszámot érnek el a fajizmus skálán, míg az aktívan nyitott gondolkodásmód a normák megkérdőjelezésének kedvez.

Negyedszer, a fajizmus jobban jelezte előre a viselkedést, mint a többi vizsgált konstruktum. Eddig nem történtek szisztematikus vizsgálatok a fajista attitűdöknek a tényleges, megfigyelhető viselkedést befolyásoló szerepére vonatkozóan. Az eredmények alapján a fajizmus a diszkrimináció és a proszocialitás fontos, de elhanyagolt aspektusát ragadja meg.

Korlátok és kitekintés

A tanulmány nem elemezte explicit módon, hogyan történik a morális diszkrimináció a különböző fajokhoz tartozó egyének között. Lehet, hogy az emberek eleve bizonyos kulturálisan és történetileg meghatározott kategóriákba, sztereotípiákba sorolják a különböző fajok tagjait:5 élelem, hobbiállat, használati tárgyak alapanyaga, kártevő, vadállat, ember stb. A tápláléknak tekintett állatoknak (pl. szarvasmarhák) csekély morális értéket és alacsony fokú intelligenciát tulajdonítanak. A kártevőkhöz (pl. patkányok) undorkeltő tulajdonságokat is kapcsolnak. Végeredményben ezek a kategóriák határozzák meg az illető fajba tartozó egyénekhez való viszonyunkat (amennyiben nem a hozzájuk való viszonyunk határozza meg a kategóriákat).

További kutatásokra van szükség a fajista attitűdöknek és gyakorlatoknak tápot adó kognitív mechanizmusok megértéséhez. E tekintetben kritikus szerepet játszhat a morális elszakadás (moral disengagement) folyamata.6 Bandura elmélete szerint kognitív restrukturálási folyamatok a morális reflexió megbénításával teszik lehetővé, hogy elfogadhatónak minősítsünk embertelen gyakorlati eljárásokat. E mechanizmusok közé tartozhat a morális igazolás, az eufemisztikus nyelvhasználat, a felelősség áthárítása, a dehumanizálás és az áldozatok szenvedésének bagatellizálása. A morális elszakadás elméletét eddig nem alkalmazták a fajizmusra, pedig könnyen magyarázatot adhatna például a nagyüzemi állattenyésztés gyakorlati eljárásaival szemben az emberiség által tanúsított meglepő toleranciára.

Morálfilozófusoktól is tudhatjuk, hogy az antifajizmus nem képviselhető következetesen az etikai vegetarianizmus/veganizmus elfogadása nélkül. Leíró, empirikus értelemben azonban nem mindig jár együtt a kettő (lásd a húsparadoxont). A fentebb leírt 1. és 3. vizsgálat eredményei arra utalnak, hogy a fajizmus és az etikai vegetarianizmus pszichológiailag elkülönül egymástól bizonyos fokig. Több szerző fölvetette, hogy a karnizmus lehet az egyik fő hajtóereje a húsevés fennmaradásának. Mostantól a fajizmus skála is igénybe vehető a fajizmus, a karnizmus és a húsparadoxon közti összefüggések és oksági mechanizmusok szigorúbb és pontosabb tanulmányozásához.

További kutatásokra van szükség a fajizmus kultúrák közti változatosságát illetően. Amiot és Bastian áttekintése7 megállapította, hogy például a hobbiállattartásban igen nagy a változatosság a kultúrák között. Annak érdekében, hogy a fajizmus skála előmozdítsa a kultúrközi kutatásokat, lehet, hogy adaptálni kell majd olyan kultúrákra, ahol nem a nyugati normák szerint kategorizálják az állatokat.

Látható, hogy a fajizmus mindenütt jelen van az életünkben, és a jelenség jól ismert a filozófusok számára. Ehhez képest megdöbbentően kevéssé foglalkozott ezzel a témával a szociál-, a személyiség- és a morálpszichológia. Lucius Caviola, Jim Everett és Nadira Faber abban a reményben publikálták tanulmányukat, hogy abból a tetemes energiából, amivel a pszichológusok az emberek közti diszkriminációt kutatják, a jövőben több jut majd a humán és nem humán állatok közti diszkrimináció méltatlanul elhanyagolt területének tanulmányozására.

Táblázat. A 27 tételből álló lista a fajizmus mérésére. Félkövér szedéssel a hat elemű fajizmus skála tételei

  1. Az embereknek joguk van kedvük szerint használni az állatokat
  2. Morálisan elfogadható, hogy a cirkuszokban állatokat tartanak emberek szórakoztatása céljából
  3. Morálisan elfogadható az állatok megölése, mert az állatok kevésbé intelligensek, mint az ember
  4. Morálisan elfogadható sportból állatokra vadászni
  5. Morális szempontból az állatok mindig kevésbé számítanak, mint az emberek
  6. Morálisan elfogadható állatokon kutatásokat végezni kozmetikai célból
  7. Morális szempontból egyes lények – pusztán a faji hovatartozásuk miatt – fontosabbak, mint mások
  8. Egy disznó kevésbé tud szenvedni, mint egy emberi csecsemő
  9. Morálisan elfogadható olyan orvosi kísérleteket végezni állatokon, amilyeneket emberen semmiképp sem végeznénk
  10. Egy disznó kevésbé tud szenvedni, mint egy kutya
  11. Morálisan elfogadható az állatok megölése, akkor is, ha arra nincs szükség az életben maradásunkhoz
  12. Az emberek által élvezett alapvető jogokat – például a bántalmazással szembeni védelmet – biztosítani kell az állatoknak is (fordított értékeléssel)
  13. Az állatok és az emberek fájdalmait és szenvedését enyhíteni morális szempontból egyformán fontos (fordított értékeléssel)
  14. Morálisan elfogadható állatokat tenyészteni abból a célból, hogy a bőrükből használati tárgyakat készítsünk
  15. Morálisan elfogadható állatokkal mint vagyontárgyakkal kereskedni
  16. Ha egy elefánt megsérül a természetben, morálisan elfogadható a sorsára hagyni, akkor is, ha ugyanabban a helyzetben egy embernek morális kötelességünk lenne segíteni
  17. A csimpánzoknak biztosítani kell az alapvető jogokat, például az élethez való jogot és a kínzás tilalmát (fordított értékeléssel)
  18. Morálisan elfogadható megölni az ember tulajdonában kárt tevő állatokat, például patkányokat, egereket vagy galambokat
  19. Morálisan elítélendőbb egy ember megölése, bárki legyen is az, mint egy csimpánzé
  20. A nagyüzemi állattenyésztés morálisan elítélendő (fordított értékeléssel)
  21. Az embereknek ugyanúgy kellene gondoskodniuk a disznókról, mint ahogy a kutyákról gondoskodnak (fordított értékeléssel)
  22. Ha választanunk kell egy emberi embrió megölése és egy disznó megölése között, mindig a disznó megölését kell választanunk
  23. Halat enni morálisan elítélendő (fordított értékeléssel)
  24. Tejet és tojást fogyasztani morálisan elítélendő (fordított értékeléssel)
  25. Morálisan elvárható, hogy az állatok megmentése érdekében vegetáriánusok legyünk (fordított értékeléssel)
  26. Morálisan elfogadható marhát és disznót tenyészteni emberi fogyasztás céljára
  27. Morálisan elfogadható vadon élő állatokra vadászni táplálékszerzés céljából

Az ismertetés alapjául szolgáló közlemény:

Caviola L, Everett JAC, Faber NS. The Moral Standing of Animals: Towards a Psychology of Speciesism. J Personality Social Psychology 2018. február, https://static1.squarespace.com/static/59e80366a9db098f5ce8f8ad/t/5a63586971c10be0a0556a01/1516460139811/z2g-4664_FPP.pdf

Levelezési cím: nadira.faber@psy.ox.ac.uk

Hivatkozások:

  1. Dhont K, Hodson G, Leite AC. Common ideological roots of speciesism and generalized ethnic prejudice: The Social Dominance Human–Animal Relations Model (SD-HARM). Eur J Personality 2016;30:507–522, http://dx.doi.org/10.1002/per.2069
  2. Costello K, Hodson G. Explaining dehumanization among children: The interspecies model of prejudice. Br J Soc Psychol 2014;53:175–197, http://dx.doi.org/10.1111/bjso.12016
  3. Joy M. Why we love dogs, eat pigs, and wear cows: An introduction to carnism. Newburyport, Conari Press, 2011
  4. Akrami N, Ekehammar B, Bergh R. Generalized prejudice: Common and specific components. Psychol Sci 2011;22:57–59, http://dx.doi.org/10.1177/0956797610390384
  5. Haslam SA. Stereotyping and social influence: Foundations of stereotype consensus. In: Spears R, Oakes PJ, Ellemers N, Haslam SA, eds. The social psychology of stereotyping and group life. Oxford, Blackwell. 1997, 119–143
  6. Bandura A. Moral Disengagement in the Perpetration of Inhumanities. Personality Soc Psychol 1999, http://journals.sagepub.com/doi/10.1207/s15327957pspr0303_3
  7. Amiot CE, Bastian B. Toward a psychology of human-animal relations. Psychol Bulletin 2015;141:6–47, http://dx.doi.org/10.1037/a0038147

 

A cikket ismertette: Garai Attila