Anyaaa! Ugye, lehet egy kiskutyám? Vagy egy cica, légyszi-légyszi! – Gyerekként számtalanszor bombáztam a szüleimet ehhez hasonló kérésekkel Aztán persze beadták a derekukat, lett kutya, cica, hörcsög, mindenféle simogatni és szeretni való lakótárs. De nemcsak hozzájuk vonzódtam, hanem minden állathoz, akik számomra a tökéletes létezést testesítették meg. Később sem változott ez, és sírni tudtam volna, amikor láttam, hogy valaki eltapos egy ártatlan bogarat, csak azért, mert megteheti, mert képes rá a vélt nagysága által. Majd újabb évek teltek el, és elkezdtem érezni a kapcsolódást a lelkem és a tányérom tartalma között. Hús. Sohasem szerettem, de régen még csak az íze, az emészthetetlensége taszított. Aztán már egészen másról is szólt: életekről, odaveszett életekről.
Tovább…