Ex állattartók, ma már vegánok

“Nehéz rábírni valakit, hogy megértse azt, aminek meg nem értésétől függ a fizetése” mondta egykor Upton Sinclair. Nehéz, de egyáltalán nem lehetetlen! Erre példa az a 16 vegán, akik valaha állattartó telepeket üzemeltettek. Minden kép alatt rövid személyes történet, idézettel. A képeket és a szöveget a Free From Harm oldalon található szuper cikkből vannak – fantasztikusan jó oldal, tele profi cikkekkel!

Cheri Ezell és férje, Jim Vandersluis tehenészetet vezettek.
“Az anyák még napokon át sírnak az elszakított kicsinyeik után” – meséli Cheri a tehenekről – “Hogy lehet az ilyesmit humánusnak nevezni? (..) Idővel a lelkiismeretünk nem bírta tovább. Felhagytunk a tehenészettel. Helyette egyre több kecskét tartottunk és kecsketejből szerettünk volna megélni. Arra gondoltam, a megszületett kisgidákat eladhatjuk házi kedvencnek és akkor nem kell őket vágóhídra küldeni. De sajnos messze nem akar annyi ember kiskecskét, amennyinek születnie kell.”
Húsvét előtt, mikor tele voltunk kicsikkel, sok kecskegidát vettek. Úgy dobták őket a kocsik rakterébe, mint egy zsák kukoricát. A férjem, Jim, ezért inkább maga vitte ölben és tette be őket az autóba egy idő után. Egy ilyen napon, emlékszem, álltunk az istálló kapujában és hallottuk a kisgida sírását a távolodó autóban… Iszonyatos perc volt. Egymásra néztünk, könnyekkel a szemünkben és akkor kezdődött el az út, ami egy gyilkolás mentes élethez vezetett.”
Chery és Jim azóta elhagytak az állatok kihasználásával. A kecskefarm mára állatmenhely lett.
“Ma már tudjuk, mi a különbség humánus és nem humánus farm között: egy humánus farmon csak növényeket termesztenek.”

Crhis Mills 20 évet dolgozott tehenészetben Ontarioban, emellett rendszeresen vadászott és csapdázott be állatokat. Miután feleségül vett egy vegetáriánus nőt, egy útépítésen kezdett dolgozni. Itt történt, amiről beszámol: “Amikor egy autópályán dolgoztam, a dugóban megrekedt pont mellettünk egy állatszállító teherautó tele rettegő és fázó disznókkal. Rettenetesen hideg volt. Többeknek közülünk jeges volt az arca. Nagyon fáztak. Belenéztem a szemükbe és azt éreztem, ezek az állatok tudják, hogy megölni viszik őket. Megszakadt a szívem. Azt mondtam magamnak: ennyi, ebből elég volt, soha többé nem akarok egyetlen állatnak sem ártani. Ettől a pillanattól kezdve nem néztem többé vissza.”
Ma már Chris, a felesége, azóta született kislányuk és kutyáik is vegánok.
2015-ben szerény birtokukat állatmenhellyé alakították, ahol jelenleg húsiparból mentett nyuszik megsegítésére fókuszálnak. (The Grass Is Greener Farm Sanctuary.)

Harold Brown egy michigani szarvasmarhatelepet vezető családba született, itt dolgozva nőtt fel és élte le élete nagyobbik részét.
“Nem sokat gondolkoztam azon, ami a feladatom volt, csak csináltam: marhákat tereltem, kasztráltam, szarvakat vágtam le és kivettem a részem a mészáros munkából is” – emlékszik vissza.
Egy családi egészségügyi krízis (szívroham) késztette arra, hogy változtasson az étrendjén. Vegán lett . Saját tapasztalatai alapján újra értékelte mindazt, amit az állati eredetű élelmiszerekről egész addigi életében igaznak gondolt. Hasmarosan pedig mélyen megváltozott az is, ahogyan az állatokra tekint. Ma már elkötelezett vegán aktivista és a Farm Kind vegán alapítvány (http://www.farmkind.org/) megalapítója. Történetét a Peacable Kingdom című dokumentumfilmben is bemutatták.
“Gyarkan hallottam húsipari körökben a “humánus” kifejezést. De nekem elhihetik, semmi humánus nincs abban, ami ott történik. Lehet kedvesebben bánni velük. De számomra a humánus szó ennél sokkal többet jelent. Hogyan lehetnénk humánusak, ha kizsákmányoljuk őket?”

Renee King-Sonnen hat évvel ezelőtt beleszeretett és hozzáment egy negyedik generációs marhatenyésztőhöz. Texasba költözött egy hatalmas marhafarmra.
“Kezdtem egyre több időt tölteni a tehenekkel, megismerni egyéni jellemüket, megfigyelni a köztük kialakuló személyes kapcsolatokat. Minden alkalommal megszakadt a szívem, amikor egy tele teherautónyi borjú elindult az aukció és közelgő haláluk fele. Az az élmény, ahogyan elhajtott velük a teherautó és ahogyan az anyák egy héten át bőgtek utánuk, nem hagyott nyugodni. Annyit sírtam ezen, hogy a férjem próbálta előlem titkolni, mikor eljött az ideje, hogy ez megtörténjen. De nem tudta, hiszem hallottam az anyák bőgését, akiktől elszakították a kicsinyeiket.”
Renee megvett egy kislány borjút a férjétől. A kislány a Rowdy Girl nevet kapta. Védelmezte, szerette és azt kívánta, bárcsak minden borjúnak megadhatná ugyanezt.
Rowdy Girl kicsinye, Houdini, különleges kisfiú volt, mindenhonnan meg tudott szökni. Ezért a férje el akarta adni, de Renee nem engedte. Az addigra már vegán életmódot élő Renee álma az volt, hogy átalakítsa a farmot állatmenhellyé. Hosszú kitartó küzdelmeinek eredménye a mai már létező Rowdy Girls Sancturay vegán állatmenhely.
Fb oldaluk: https://www.facebook.com/rowdygirlsanctuary/

Howard Lynman negyedik generációs marhatenyésztő volt, emellett több mint 20 éven át tenyésztett és vágott le csirkéket, malacokat, pulykákat is. 1990-ben, amikor súlyos szívproblémái lettek, eldöntötte, hogy vegetáriánus lesz. Ez drámai hatással volt arra, ahogyan az állatokra tekintett. Egy éven belül vegán lett. Farmját állatmenhellyé alakította és 1991 óta tart előadásokat világszerte a vegánságról és az organikus gazdálkodásról.
Egy interjúban elmeséli, milyen nehéz pillanat volt, amikor rádöbbent, hogy nem képes többé elfordulni a ténytől, hogy úgy gyilkolunk állatokat, hogy valójában semmi szükségünk rá. “A fürdőszobában álltam, a tükörbe bámulva – emlékszik vissza – és olyan megrázó volt az egész élmény, hogy majdnem kitéptem a mosdókagylót a falból”
Történetét a Peacable Kingdom c. dokumentumfilmben is végig kísérhetjük.
“Egy ajtó kinyílt a lelkemben, ami soha azelőtt. Ha egyszer kinyílt, nem tudtam többé visszazárni. Mert tudtam, hogyan néznek azok az állatok, akiket mindjárt megölnek. Tudtam, mert én voltam az, aki megölte őket.”
Előzetes a filmből: https://www.youtube.com/watch?v=aFqRCc08V6k
A teljes film:
http://www.tribeofheart.org/sr/pkj_english.htm

2016 nyarán Mike Lanigan, többgenerációs farmer, állatmenhellyé alakította a marhatelepét, mivel, ahogy ő fogalmaz: “nem tudta többé halálba küldeni az állatokat”. Egyik alkalmazottja, a képen látható Edith Barabash nagy hatással volt rá. Edith így emlékszik vissza a saját változására:
“Nagyon érdekelt a biogazdálkodás, ezért mentem Mike farmjára dolgozni. Ezzel egy időben egészségügyi okokból vegán lettem. Egymással párhuzamosan zajlott a két folyamat: kezdtem egyre jobban megismerkedni a vegánság etikai oldalával és a farmon élő állatok személyiségével is.” Ma már Edith vezeti a Farmhouse Garden Animal Home nevű menhelyet. Fb -ldaluk: https://www.facebook.com/farmhousegardenanimalhome/

“Egy tejfarmon nőttem fel. Ez az oka annak, hogy ma vegán vagyok. Egyik nap apám azt mondta, épp most halt meg egy tehén, mert nem volt hajlandó enni attól fogva, hogy elvették a gyermekét. Megszakadt a szívem. A teheneknek minden évben újra szülniük kell, hogy fenntartsák a tejtermelést egy nyereséges szinten. A borjakat pár órával a születésük után elveszik az anyjuktól. Egy kis egyszemélyes karámba teszik őket, ahol magukra maradnak és naponta mindössze kétszer kapnak enni. Ez mind a teheneknek, mint a bociknak hatalmas érzelmi kínt jelent.
Gyermekként tanúja voltam annak, ahogyan a borjakat évről évre elveszik az anyjuktól. Azt mondták nekem, hogy ez normális és szükséges. Ez távolabb nem is állhatna az igazságtól. Elborzaszt a gondolat, hogy egy olyan világban élek, ahol a gyerekek azt tanulják, hogy normális az anyaságot kihasználni ilyen kegyetlen módon. Senkinek nem szabadna ezt támogatnia. Az emberi anyatej a babáknak való, a tehenek anyateje pedig a borjaknak.” Marloes Boere,(Hollandia)

Hellen Peppe szüleinek állattenyésztő telepe volt, így ő is beleszületett ebbe az iparágba. Gyerekként lett vegetáriánus, majd felnőttként vegán. Visszaemlékezéseiben, melynek a “Pigs can’t swim” címet adta, így ír:

“Ahogy ránéztem a lefejezett holttestekre, az erdőben kivágott fák után maradt rönkök jutottak eszembe. A körülöttük heverő fejeken pedig kidülledt szemeket láttam, de nem a meglepettség, hanem a rémület ordított róluk. Mi lehetett az utolsó dolog, amit haláluk előtt láttak? Egy darab fa, a fű, a kés vagy a sorban mellettük álló állat? (..) Gyakran elnéztem, ahogy a lovak és kutyák álmodnak, lábukkal futnak, szemük mozog, mert valami izgalmasat álmodnak. Vajon a csirkék is álmodnak?
Csak néztem a lefejezett testeket és tudtam, hogy soha nem fogok enni belőlük.”

(saját megjegyzésem: igen, álmodnak a csirkék is, legalábbis az a kettő, aki velem él, mindenképpen!)
Hellennel olvashatsz interjút a Vegan Publishers oldalon és további infót róla itt találsz: www.helenpeppe.com

 

Dr T. Colin Campell egy tejfarmon nőtt fel, abban a biztos tudatban, hogy a tej és hús az egészséges étrend szerves része. A Kína tanulmány című fantasztikus könyvben 20 év kutatási eredményeit osztja meg közérthető nyelven az olvasókkal. Kutatásában az állati eredetű élelmiszerek egészségre gyakorolt hatását vizsgálta. Azt találta, hogy a 100% növényi étrendet fogyasztó népességben szignifikánsan alacsonyabb az olyan népbetegségek előfordulása, mint a cukorbetegség, a mellrák, a prosztatarák, a végbélrák és a szív- és érrendszerei megbetegedések. Ezek a betegségek növényi étrendet folytatva megelőzhetőek, bizonyos esetekben visszafordíthatók.
“Egész gyerekkoromban tejfarmon éltem és rendszeresen fejtem teheneket. A Cornell University-re menten dietetikát tanulni. Később a Virginia Tech Department egyik kutatásának keretében vizsgálni kezdtem, hogyan előzhető meg az alultápláltság a szegényebb régiókban, különös tekintettel a megfelelő fehérje bevitelre. Nagyon meglepő dolgot figyeltem meg. A magasabb fehérjebevitellel jellemezhető emberek jóval nagyobb valószínűséggel szenvedtek májrákban. Ennek a felfedezésnek hatására kezdtem vizsgálni a daganatos megbetegedések és a fehérje fogyasztás kapcsolatát.”
Dr Campbell saját kutatásai hatására tért át és ajánlja másoknak is több évtizede a 100% növényi étrendet.