Pszichológiai szempontból nagyon izgalmas kérdés, hogyan válik az egyén képessé arra, hogy egy világméretű trendnek ellene menjen. Egy Hamilton nevű agyturkász 1993-ban azt találta, hogy a vegánok eleve nyitottabbak az alternatív, tehát a megszokottól eltérő dolgokra az élet más területein is, ez azonban így önmagában még igen sovány magyarázat volna.
Vegánná válni egy folyamat, egy utazás, ahogy Barbara McDonald 1999-ben írta. McDonald vegánokkal készített mélyinterjút arról, náluk hogyan zajlott le ez a folyamat. Kutatása eredményeit így foglalja össze:
- Katalitikus élmény, ami lehet egy film, egy könyv, egy cikk, egy kép, egy beszélgetés vagy egy találkozás egy állattal.
- Elfojtás, ami tarthat pár órán vagy pár éven át is. Ilyenkor az ember megpróbálja elfelejteni, amit megtudott, amire rádöbbent és tovább élni az életet a társadalomban uralkodó ideológia szerint.
- A szándék megszületése. Amikor az elfojtás kudarcot vall és az egyén elindul egy másik úton.
- Tanulás, vagyis részben információszerzés az állathasználattal összefüggő környezetpusztításról, éhező emberekről, egyéni egészségről és az állatkínzásról, részben pedig a vegán életmódhoz szükséges tudásanyag és készségek elsajátítása.
- Döntés.
- Új világnézet integrálása a mindennapokba.
A megkérdezett vegánok többsége már előzőleg is nagyon szerette az állatokat és a természetet, de nem foglalkozott a hasonlósággal a saját társállata és az elfogyasztott állatok között. Az állatszeretetük többnyire csak a társállataikra terjedt ki. Mindannyian vegyes táplálkozásúként nőttek fel. Ketten vegyes táplálkozásúból egyből vegánná váltak, tízen pedig előzőleg vegetáriánusok voltak általában 1-2 évig, néha tovább. Az egyéni történetekben közös, hogy fontos szerepet játszott a vegán irodalom olvasása a folyamat minden szintjén. Általában internetes, ritkábban nyomtatott formában találták meg ezeket az anyagokat. Minden résztvevő történetében fontos lépés volt a társas támogatás megtalálása más vegánok személyében.
McDonald azt vallja, hogy a vegán ismeretterjesztésben tevékenykedőknek nem szabad elkeseredniük, ha ellenállásba ütköznek. Arra kell koncentrálnunk, hogy elvessünk egy magot, ami majd kicsírázik az egyénben, amikor megfelelőek lesznek a körülmények. Nehéz dolog ez, hiszen mi állatvédőként annyi rettentő dologról értesülünk, aminek súlya nyomja a mellkasunkat, hogy egyre csak sürgetnénk a változást, szeretnénk lerombolni az állattartó telepeket és megszüntetni mindezt már holnap, már ma, már tegnap. S mégis türelmesnek lenni? Elfogadni, hogy nem erőltethetünk senkit? Csak ülünk a fenekünkön és türelmesen bánunk az emberekkel, akiknek döntései nyomán ebben a pillanatban is sok százan halnak meg és milliárdok szenvednek? Nem. Nem ülünk tétlenül. Minden erőnkkel keresnünk kell a módját, hogy informáljuk, akit csak lehet és segítsük azokat, akikben már megindult a változás.
Rachel MacNair 2001-ben Barbara McDonald kutatásából indult ki, de több új megállapítással kiegészítette 385 fős kvantitatív és két kis csoportos kvalitatív kutatása alapján. MacNair szerint két fontos része van a vegánná válásnak:
- az elhatározás megszületése
- a vegán életforma megvalósításához szükséges készségek elsajátítása
Ez a két folyamat mindenkinél megtalálható, de különféle sorrendben vagy együttműködésben. Van, aki előbb meghoz egy komoly döntést és csak utána sajátítja el a vegán életmódhoz szükséges tudást és készségeket, van, akinél ez fordítva működik, tehát előbb kezd el ismerkedni például receptekkel, és csak utána köteleződik el. Vannak, akik előbb a hústól zárkóznak el, aztán tojástól, tejtől és így tovább, vannak, akik más sorrendben és vannak, akik mindent egyszerre hagynak el. Van, akinél a folyamat része a visszaesés és újra próbálkozás, mások inkább jó előre felkészülnek, s csak akkor hozzák meg a nagy döntést, amikor már minden készségük kialakult.