Jobb a tehenek sorsa a kis bio tejfarmokon?

Újszülött hím borjú vár elválasztva az anyjától, mielőtt a gazda jön és elviszi onnan. (Fotó: Robert Grillo)

“Ahogy elhaladtam egy tejfarm mellett a Sir Francis Drake Boulevard-on október elején, úgy döntöttem lehúzódom és megnézem egy kicsit közelebbről. Megláttam körülbelül 60 tehenet egy nagy, sáros, kerítéssel körbezárt területen, ahol bokáig álltak a sárban és a trágyában. Volt ott egy magányos borjú, valószínűleg egy hím, aki nemrég születhetett, és aki az acélkerítés túloldalán állt. Tőlük jobbra volt a „fejőház”, ami valójában egy régi fészer volt, ide vitték be a teheneket, és tették rá tőgyeikre a fejőgépeket. A tehenek izgatottak voltak és szelíden a szemembe néztek, ahogy megközelítettem a kerítést. Jobbra tőlük egy részen sorokban álltak kis fehér műanyag ólak, mindegyikben egyedül egy borjú volt. Amikor közelebb értem, megláttam egy mogorva, de jóképű fiatalembert, aki épp a traktorjához sétált. Odamentem hozzá és megkérdeztem, körbe tudna-e vezetni a farmon, amire igennel felelt.

A nőstény borjúkat, akiket megfelelőnek ítéltek tejtermeléshez, születésük napján elválasztanak az anyjuktól és ezekbe a műanyag ólokba rakják őket. (Fotó: Robert Grillo)

Ernest volt a neve. Már generációk óta a családjáé ez a 200 fős tejüzem, ami legeltetett tehenektől fejt biotejet termel. Meglepetésemre, nagyon barátságosan fogadta rögtönzött látogatásomat. Eltakarította előlem a trágyát, egy ösvényt létrehozva ezzel, ahogy a borjú ketrecekhez vezetett közben. Mielőtt kérdezni akartam, már mesélte is, hogy a ketrecekben újszülött nőstény borjúk vannak. „A hímek máshol vannak,” – magyarázta Ernest – „majd jön értük valaki, aki elviszi őket. Fogalmam sincs hová kerülnek.”. „Biztos borjúszeletként vagy más húsáruként végzik.” – mondtam. Ernest egyetértően bólintott, majd folytatta „a nőstények mind el vannak különítve, szóval ha egy megbetegszik, akkor a többit nem fertőzi meg.”

Ez a borjú a kezemet nyalta és szopni szeretett volna. Olyan játékosak lennének, mint a kiskutyák, ehelyett a lelkük már most megtört, és a szemükben csak reménytelenséget látni. (Fotó: Robert Grillo)

Közelebb mentem az első ketrechez, amiben borjú azonnal odajött, óvatosan nyalni kezdte a kezem a kerítésen keresztül, és szopni szeretett volna. Sokan csak meglapultak a műanyag ólban, az arcukra reménytelenség és magány ült ki. Mind csupán néhány naposak vagy hetesek lehettek. Sok tekintetben olyanok, mint a kiskutyák, legszívesebben játszanának és körbe pattognának, ehelyett a lelkük már most megtört. Ezt egyszerűen látni lehet a szemükön. Az anyjuk mindössze 15 méterre van tőlük, mégsem látják egymást, hiszen elválasztja őket a fejőház. „Van még valami, amire kíváncsi?” – kérdezte Ernest. Így hát a mesterséges megtermékenyítésről kérdeztem. Büszkén mesélte, hogy ő maga tenyészti és termékenyíti meg mesterségesen a teheneket. Az eljárás során a farmer az egyik karját teljesen a tehén végbelébe nyomja, a másik kezében egy pipettával beviszi a tehén hüvelyébe a spermát.

Tehenek, ahogy sárban és a saját ürülékükben állnak. (Fotó: Robert Grillo)

Érdeklődtem, hány terhességi cikluson mennek keresztül, mielőtt kimerülnek. Azt mondta, addig tartják a teheneket, ameddig nagyobb a bevétel a tejből, mint amennyit a tartásukra szánnak. A nagyapját idézi, aki szerint a fiatal tehenek jobb tejet termelnek, tehát minél fiatalabb, annál jobb. „Nagyon kemény ez az üzlet.” – vallotta be Ernest. Rengeteg probléma van a tehenekkel. Néhányuk nem tud teherbe esni, másoknál gondok adódnak terhességgel, például a borjú halva születik. Betegségekkel küszködnek, mint a tőgygyulladás, a sántaság, daganatok, szarvasmarha leukémia, vagy a tőgyeik meg vannak dagadva, de nem tejjel, hanem zsírsejtekkel vannak tele. És ahogy megereszkednek, a bimbóik koszosak lesznek, amik utána hatással lesznek a tejre. A tehenek közül egy sem gazdaságilag életképes, és amikor már túl gyengék, akkor elviszik őket, hogy hamburger legyen belőlük.

Egész idő alatt Ernest tárgyilagos, üzleties viselkedése arra utalt, nem ismeri el a gondozásában lévő állatok érzelmi és fizikai szenvedését. Egy olyan családban felnőni, ahol generációk óta ezzel foglalkoznak, ez egyszerűen csak az üzletről szól. Ameddig a vásárlók megveszik a biotejet, addig ő az üzleti életben marad. Világos volt, hogy ez egyike az ország néhány, még fennmaradó tejüzemének. Ernest csak a tejtermelést ismeri, de amikor majd gyerekei lesznek, biztosan más szakmát fognak választani. Ahogy kihajtottam és visszanéztem a távolból a farmra, szinte délibábnak tűnt a puszta közepén. Akárcsak egy letűnt kor itt felejtett, szürreális gyűjteménye.”

eredeti cikk itt