Jóga életmód és növényi étrend

Jóga az otthonodban, vegán lakásétterem a szomszédodban – Szeghalmi Anita vendége voltam.

Alapvetően azért találkoztam Anitával, hogy a jógikus életmód irányelveiről kérdezzem őt a táplálkozásra vonatkozóan. Beszélgetésünk közben kibontakozó nem mindennapi élettörténete azonban arra is választ adott, hogyan fér meg egymás mellett a jóga tudatossága és a hegyeket megmozgató, félelmek nélküli energia, mindezek mellett pedig szelíd törekvésként a vegán életmód.

Anita nagyon messziről indult a jelenlegi életmódja felé. Küzdelmes gyermekkora után nem bízta többé másra a saját sorsát. Több sikeres vállalkozását irányította párhuzamosan, jóformán a nap huszonnégy órájában. Amit eltervezett, kitartó munkával és elszántsággal mindig megvalósította. Elakadt lélegzettel hallgattam magával ragadó életútját, ötleteit, bátorságát. Nem ismerte a félelmet, nem volt mit kockáztatnia. Egyszerűen nem volt előtte akadály – legalábbis nem vett róluk tudomást.

Pajzsmirigy-megbetegedése ébresztette rá, hogy ezt az erőltetett tempót így, ebben a formában nem folytathatja tovább. Gyógyulása érdekében elengedhetlen volt az életmódváltás, ami mind a munka mennyiségére és formájára, mind a táplálkozására, mind pedig a mozgásra vonatkozott.

Fotó: Váry Krisztina

– Pajzsmirigybetegként tapasztalatom szerint a reggeli gyógyszer beszedése mellett legtöbbet a jógával és a növényi alapú táplálkozással tehetek a saját szervezetem gyógyulásáért. Ez a változás idővel magával hozta azt is, hogy nem csak a táplálkozásban, de minden más területen, így az állatokkal kapcsolatban is a vegán szemlélet került előtérbe az életemben. Lehet, hogy nem minden területen tudtam eddig maradéktalanul megvalósítani ezt a törekvést, de egyre fontosabb számomra a vegánság minden aspektusa, és ezért egyre jobban odafigyelek a részletekre.

Anita tehát az egészsége érdekében elvégezte a jógaoktató tanfolyamot és átszervezte az életét. Mikor a barátokkal, ismerősökkel közösen megtartott jógaórákról felvételt akart készíteni, hogy másoknak is megmutathassa, az élő videó mellett döntött. Tulajdonképpen ez vezetett a Facebook csoport létrehozásához, ahol ingyenesen érhetők el online jógaórák bárki számára.

– Nem akarok pénzt kérni ezért. Inkább én szeretnék adni valamit, ami másoknak is hasznára válhat és segíthet a gyógyulásban vagy csak az ellazulásban, nyújtásban… Örömet szeretnék okozni ezzel, hogy olyasmit adok, ami kézzel nem fogható. Valamit, amivel meg tudod változtatni a mindennapjaidat, akár a testedet is, amellett, hogy segít oldani a rohanással járó stresszt. A jóga erőt ad a testnek és megnyugvást hoz a léleknek. Ez mind kell ahhoz, hogy kiegyensúlyozott, egészséges és boldog lehess. És ha te boldog vagy, mindenki az lesz körülötted. Ha velem jógáznak mások a saját maguk örömére, az engem is boldoggá tesz.

A lakásétterem hasonlóan nőtte ki magát: a lendületes vállalkozásoknak búcsút intve előtérbe került a fenntarthatóság és a kiszámíthatóság. Anita felismerte, hogy gazdaságosabb, ha nagyobb tételben szerzi be az alapanyagokat (ez egyébként nem csak az élelmiszerekre, hanem a háztartás minden területére vonatkozik). Így viszont nagyobb létszámra is tud főzni, annak esetleges bevételét pedig vissza tudja forgatni a következő beszerzésbe. Eleinte barátoknak és szomszédoknak csomagolt ebédet, később szélesebb körben és már a környező településekről is rendeltek tőle.

– Az ételeket leginkább magyaros ízvilággal készítem, mert imádom a hazám ízeit, még akkor is, ha nem eszem semmit, ami állati eredetű, és amennyire csak lehet, egészséges alapanyagokból, többnyire gluténmentesen étkezem. Az elvitelre összeállított ebédekhez sokszor mellékeltem a receptet is. A környezetemben aztán egyre többen kezdték követni a példámat. Lányom tinédzserként döntött úgy, hogy vegetáriánus lesz. Soha nem befolyásoltuk ebben. Itthon természetesen növényi étrend szerint táplálkozott, az otthonán kívül viszont megengedett volt mást választania. Fanni saját maga jutott arra a felismerésre, hogy ha az itthoni ételeket fogyasztja, sokkal jobban érzi magát, ami főleg azért fontos számára, mert a sportban – ígéretes tehetség síelésben – nagy jelentősége van az optimális fizikai állapotnak és a jó erőnlétnek. Ezek érdekében első lépésként önszántából felhagyott a húsevéssel.

Ennek a felismerésnek a mentén jutottunk el a beszélgetésben a jóga és a táplálkozás összefüggéseihez:

– Ha belegondolsz, ez valahol magától értetődő. Arra törekszünk, hogy önmagunkkal és a környezetünkkel harmóniában élhessünk. Egyrészt a jógikus életmódhoz hozzátartozik a nem-ártás elve, másrészt a jóga tanítása szerint az elfogyasztott étel befolyással van a test és az elme működésére. Valaha talán elegendő volt vegetáriánus táplálkozásra gondolni, ami megengedő volt a tejből készült élelmiszerek fogyasztásának tekintetében. De ma már, hogy tudjuk, mennyi kínnal, fájdalommal és sajnos állatok életének kioltásával jár napjaink tejipari tevékenysége, a környezeti ártalmakról nem is beszélve, minden a teljesen növényi alapú étrend felé terel bennünket.

Amikor arra terelődött a szó, hogy kinek érdemes megismerkednie a jógával, Anita így fogalmazott:

– Hogy kinek mi a jóga? Ha laza és hajlékony vagy, és minden nehézség nélkül fel tudod venni az ászanákat, ha ebben tudsz kiteljesedni, akkor az a te jógád. Ha kötöttebbek az izmaid és az ízületeid, ha örülsz, hogy többé-kevésbé bele tudsz helyezkedni az adott pózokba, és lehet, hogy nem tökéletes, de érzed, hogy segít, hogy hozzátesz valamit a mindennapjaidhoz, akkor az a te jógád. Úgy csináld, hogy tényleg jó legyen neked, ne küszködésből és erőlködésből álljon az a másfél-két óra. Viszont fontos, hogy gyógyuláshoz és megelőzéshez is egyaránt ajánlott a rendszeres gyakorlás. Ne halogasd, idővel azt is érezni fogod, hogy mennyire szükséged van rá, és milyen jót tesz neked. A táplálkozással ugyanez a helyzet. Muszáj hallgatnod a testedre. A tested üzen neked, hallgass rá.

Az interjút Váry Kriszti készítette.

A fotókat Szeghalmi Anita (veganjogi.hu) bocsátotta a veganallatvedelem.hu rendelkezésére.