Ketreces- kontra szabadtartás: nem ez az igazi kérdés! Amit a tojással kapcsolatban tudni érdemes…

Magyarországon 1960 óta, mióta a KSH méri a mezőgazdaság főbb adatait, azon belül pl. a haszonállatok állományát és az állati termékek termelését, 2018. év végéig hozzávetőlegesen 2,8 milliárd baromfit neveltek fel és öltek le. Ebben benne vannak a húsukért nevelt baromfik és a tojástermelő hibridek is. A statisztikai adatok szerint megközelítőleg 193 milliárd db tojást „termeltek” a tyúkok. A megsemmisített kakasokról nincs információ, „azokat” senki nem számolja.

„Szigorú” állatjóléti előírások, ökológiai felvetések

Az Európai Tanács az 1999/74/EK irányelvében lefektette, hogy 2012. január 1-től betiltják a tojótyúkok fel nem javított ketreces rendszerben történő tartását. A korábbi 550 cm2 helyett tyúkonként legalább 750 cm2 területet kell biztosítani a ketrecen belül. (Ez 25 x 30 cm egy tyúkra vonatkozóan. Alig több, mint egy A4-es lap mérete!) És ezen belül is a tyúkok számára hasznosítható terület egyedenként mindössze 600 cm2. A ketrecek berendezésének tartalmaznia kell az etetővályún és az itatón kívül 1 (!) fészket, kapirgálható almot (pl. műfű táblát), karomkoptató eszközt (?), és tyúkonként legalább 15 cm hosszúságú ülőrudat – a korábbi 12 cm helyett. A ketrecek padozata legfeljebb 14%-os lejtésű lehet, magassága minimum 45 cm (ehhez legszívesebben inkább nem is fűznénk megjegyzést…), a bennük elhelyezhető egyedek létszáma a ketrecek méretétől (kis, közepes, nagy) függően 15, 15-30, a legnagyobb ketrecek 60-115 tojó tartására „alkalmasak”.

Az előírást a 350 tojótyúknál kevesebbet tartó létesítményeknek nem kell alkalmazniuk. Ugye értjük, hogy ez mit jelent…?

Az európai tagállamoknak bő 12 év állt rendelkezésükre, hogy a fenti rendeletnek megfelelő körülményeket teremtsenek, 13 ország – köztük Magyarország – azonban nem teljesítette határidőre az előírásokat, értelemszerűen a beruházások jelentős költségeire hivatkozva.

Teljesen érthetőnek és indokoltnak tartjuk azon áruházláncok döntését, amelyek a ketreces tartásból származó tojások felvásárlását a jövőben megszüntetik. Ugyanakkor szeretnénk még tovább menni: megmutatni, vagy legalább sejtetni, hogy mi a valódi ára a tojásnak.

Egy 2015-ben készített felmérés szerint a magyarországi fogyasztók 49%-a figyelte a megvásárolt tojás előállítási módját, és ebből a válaszadók 54%-a választott szabadtartásból származó tojást, 14% mélyalmos tojást, 4% biotojást. Feltételezhetően ez az arány még javult is az elmúlt években, akkor is, ha maga az összfogyasztás visszaesett. Azonban – ha az összképet nézzük – az a szimpátia, ami a szabadtartásból származó tojás iránti megnövekedett keresletet eredményezi, egyrészt sajnos nem biztos, hogy ellensúlyozza a szabadtartásos rendszerek kifutóinak használata során a talajra és a talajvízre gyakorolt negatív hatást, mivel a ketreces és a mélyalmos tartással ellentétben itt nem lehet összegyűjteni és szakszerűen tárolni, kezelni a baromfitrágyát. Emellett a szabadtartás többek között nagyobb vízszükségletet is jelent. Másrészt nagy valószínűséggel nem ismert a fogyasztók előtt az a tortúra, amin a tojás-előállításra tartott és tenyésztett állatok rövid életük során keresztülmennek. Részletekbe bocsátkozhatnánk itt és most a szabadtartás és a mélyalmos tartás tekintetében, de őszintén szólva a lényeget tekintve feleslegesnek tartjuk. Ne legyenek illúzióink: semmivel sem boldogabbak a szabadtartásban élő tojók a ketrecben tartott társaiknál. Ugyanúgy kínlódás az életük – és a haláluk.

Forrás: http://hir6.hu/cikk/132381/szennyezett_tojas_nem_lesz_aremeles

Etikai szempont

A legtöbb emberben fel sem merül, hogy mivel jár az, ahogyan a tyúkok tojnak és ezáltal ellátnak minket „élelemmel”, nem utolsó sorban pedig a termelőket pénzzel.  Úgy hiszik, a tyúkoknak nem fáj, ha elvesszük tőlük a tojásaikat. Azt sem látják problémásnak (talán soha bele se gondoltak), hogy a szelektív szaporítás folytán kialakítottunk olyan házi tyúkokat, akik évi 300 tojást tojnak. Arról már kevesebbet beszélnek a gazdák is, hogy ennek köszönhetően a tojók 2-3 éves korukra tojócsőgyulladásban vagy a szervezetük totális kimerülése következtében meghalnának – ha addigra nem vágnák le őket (nagyjából másfél éves korukban), mivel a csökkenő tojáshozam már nem gazdaságos. Pedig a tyúkfajták átlagos élettartama eredendően 10-14 év, de egy házityúk is jó esetben 5-8 évig élhetne.

Az üzemekben tartott állatokat rendszerint soha nem éri napfény, mivel a vadmadarak által terjesztett betegségek miatt nem szívesen engedik ki őket a szabadba. A hónapokon, éveken át tartó szenvedésnek többnyire a vágóhídra történő szállítás vet véget, nincs tehát lényegi különbség aközött, hogy húsnak nevelik a csirkéket, vagy „csak” a tojásukért tartják őket.

A házityúkok vadon élő rokonai évente kb. 8-15 tojást raknak. Ennyi lenne a normális mennyiség egy ilyen anatómiai felépítésű állat esetében. A tojásrakás rendkívül megerőltető és fájdalmas folyamat, ezen kívül a folyamatos tojás olyan ásványianyag-hiányt okoz a tojók szervezetében, ami deformitásokhoz, csonttörésekhez vezethet. Rengeteg legyengült, esetenként töréseket elszenvedett állat zsúfolódik össze a levegőtlen (előírás szerint ugyan szellőztető berendezéssel ellátott), zárt, mesterséges megvilágítású csarnokokban, ahol az ürülék felhalmozódása során keletkezett ammónia miatt gyakoriak a különféle bőrbetegségek és a szemgyulladás. A tollaik kihullanak, a lábaik és a szárnyaik erőtlenek, mivel alig használhatják őket. Talán már láttak úgynevezett „letojt” tyúkokat, akiket az üzemek kizsigerelve, róluk még egy utolsó bőrt lehúzva eladják magánszemélyeknek otthoni tartásra, házi tojás „előállítására”. Ezek a tyúkok a valamivel méltóbb körülmények között viszonylag hamar rendbe jönnek, tollazatuk helyreáll, azonban megpróbáltatásaik nem érnek véget, hiszen a gyakori, fájdalmas tojásrakás nem szűnik meg. Életük vége ebben az esetben is nagy többségben úgy következik be, hogy levágásra kerülnek.

A tyúkok a többi fajtához tartozó madarakhoz hasonlóan szociálisan érzékeny, intelligens lények, akik képesek felismerni és megkülönböztetni egymást – egy bizonyos létszámig. Azonban a többezres csarnokokban képtelenség a számukra megfelelő társasági létformát fenntartani, ennek (is) köszönhetően gyakori az agresszió, ami egymás és saját maguk csipkedésében, kannibalizmusban nyilvánul meg. De semmi baj, a tojásiparban gondoskodnak róla, hogy ez ne fordulhasson elő: már néhány napos korukban csonkolják („kurtítják”) a csibék csőrét, érzéstelenítés nélkül.

Ha már a csibék szóba kerültek… Talán feltűnt, hogy csak tojókat emlegetünk. Miért van ez így? Hiszen mint minden más faj esetében, a tyúktojásból kikelő utódoknak is megközelítően a fele hím, fele nőstény. Mi történik a hímekkel? Rájuk (a tenyészkakasokon kívül) nincs szükség a tojásiparban, ők a keletkezett – és bekalkulált – felesleg, akikre egész egyszerűen megsemmisítés vár. Döbbenetes, hogy napi szinten a világon (így Magyarországon is) több millió élőlényt végeznek ki rutinosan mindössze órákkal a világrajövetelük után, csak mert fiúnak „születtek”. Az elpusztításukra három mód van:

1) gázzal ölik meg őket;
2) élve kerülnek hatalmas nejlonzsákokba, amelynek során lassan agyonnyomják egymást és így fulladnak meg;
3) élve dobják őket a darálóba. És van, hogy még így is hasznot húznak belőlük (pl. állateledelbe kerülnek).

A fentiek tükrében eltörpül az a kérdés, hogy ketrecben, vagy „szabadtartásos” módon (értsd: ketrec nélkül, de többnyire ugyanúgy zárt épületben, hatalmas területen összezsúfolva) tartott tyúkoktól származik az üzletekben árult tojás, de még a bio- vagy ökofarmokról, háztáji tartásból vásárolt tojás esetében is erősen megkérdőjelezhető az emberségesség, amivel ezekhez az állatokhoz viszonyulunk.

Egészségügyi kockázat

A tojást számos betegséggel hozzák összefüggésbe, többek között a magas koleszterinszinttel, szív- és érrendszeri betegségekkel, refluxszal, asztmával és egyéb légúti tünetekkel, például a zihálással, a légszomjjal és a testmozgás közben jelentkező köhögéssel, az inzulinrezisztenciával és ezáltal a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásával, hormonális problémákkal stb. Emellett a tojás – mint minden állati eredetű zsír – fogyasztása jelentős mértékben összekapcsolódik a hasnyálmirigyrák, valamint a tojásban nagy koncentrációban megtalálható vegyület, a kolin miatt a prosztatarák kockázatával. Folytatva a sort, meglehetősen nagy a veszélye a Szalmonellával történő fertőzésnek, ételmérgezéseknek. És ezzel a felsorolás még közel sem teljes.

Van alternatíva

Felejtsük el azt a berögzült szokást, hogy szinte minden ételbe tojást kell tenni, mert az tartja össze az alapanyagokat. Ez a hatás több más hozzávalóval is kiváltható, melyeknek a kötőanyagai nedvesség hatására oldódnak ki: pl. az őrölt lenmag és a chia mag folyadékkal keverve, rövid ideig áztatva zselés állagúvá válik, és jól összefogja az aprított zöldségeket, liszteket.

Forrás: http://testtudatos-taplalkozas.hu/tojas-helyettesites-glutenmentesen/

Fasírozottat is készíthetünk tojás nélkül, a növényi összetevők anélkül is jól összeállnak egy formázható masszává. Keverhetünk hozzá csicseriborsó lisztet, lenmaglisztet vagy lenmag pelyhet, de használható burgonya, kukorica vagy tápióka keményítő, finomra őrölt zabpehely, útifű maghéj, stb. Főtt lencse, bab összeturmixolva szintén ideális az alapanyagok „összetapasztásához”. Fasírtok, zöldségpogácsák kisütését sose bő olajban végezzük! Lehetőség szerint inkább serpenyőben vagy sütőben süssük át, olaj használata nélkül.

Palacsinta-, lángos- és fánktésztába egyáltalán nincs szükség tojásra, bátran próbáljuk ki anélkül!

Édes süteményekhez javasolt helyettesítő a banán, vagy áztatott, aprított datolya, mazsola, illetve alma- vagy körtepüré, pektin, agar-agar, stb.

Semleges hozzávaló lehet a (konzerv) csicseriborsó vagy bab leve, amely robotgéppel a tojáshoz hasonlóan habosra felverhető és ízesíthető.

Rakott krumplihoz főtt tojás helyett kiváló megoldás a tofu.

Rántottát készíthetünk csicseriborsó lisztből vagy tofuból is. Ez utóbbi alaposan összetörve akár tojáskrém-szerű vagy kőrözött szendvicskrém alapanyaga is lehet. A bűvös összetevő a fekete só, mely kénes „illatának” köszönhetően a tojáshoz hasonló karaktert ad az ételeknek, ha valakinek ez hiányzik (pl. a bundás kenyérnek, amely szintén csicseriborsó liszttel készíthető). A jellegzetes sárgás színt is könnyen elérhetjük olyan hétköznapi fűszerekkel, mint a kurkuma és a curry.

Panírozáshoz sincs szükség tojásra. Az interneten fellelhető receptek szerint miután lisztben megforgattuk a rántani kívánt zöldséget, növényi tejbe (natúr szójatej vagy rizstej) mártjuk, majd zsemlemorzsában is megforgatjuk. A növényi tejhez keverhetünk étkezési keményítőt, késhegynyi sóval együtt.

Térfogatnöveléshez (pl. piskóta készítésekor) adjunk a tésztához szódabikarbónát és citromlevet/ecetet, ezekkel elérhetjük, hogy a tészta laza, magas, „habos” legyen.

Bizonyára sokan tudják, de érdemes megemlíteni, hogy a durumlisztből készült bolti száraztésztákhoz sem adnak tojást a gyártás során, mert egyszerűen nincs rá szükség, mint kötőanyag. Érdekesség, hogy Európában egyedülálló módon Magyarországon pumpálják tele leginkább a tésztaféléket tojással, ennek következtében a tésztagyártók adják az egyik legjelentősebb tojás felvásárló réteget. Némelyik gyárnak kizárólagos saját beszállítója van, hogy az ipari mennyiségű alapanyagot beszerezhesse.

Sok receptből pedig egyszerűen csak elhagyható a tojás.

 

Források:

www.ksh.hu

Szabó Virág: A tojótyúkágazat ökonómiai viszonyai különböző tartástechnológiákban – Doktori (PhD) értekezés, Szent István Egyetem, Gödöllő

Bonifert Anna: “Miért vegán?”

Bonifert Anna: “Vegán Leszek! Kézikönyv Kezdőknek”

http://veganallatvedelem.hu/mi-a-baj-a-tojassal/

Dr. Michael Greger & Gene Stone: “Hogy ne halj meg”

https://www.zizikalandjai.com/

 

Írta: Váry Krisztina és Nagy Ervin