Emily Deschanel lazán dobálózik olyan szavakkal, mint ujjperc, szegycsont és lapockacsont. Nem csoda, hiszen ő alakítja a törvényszéki antropológus szerepét a népszerű dráma-komédiában, a Dr. Csont sorozatban. Mivel több, mint kétszáz részt forgattak már idáig, Emily jónéhány csontvázat áttanulmányozott és kívülről tudja az emberi test csaknem 206 csontjának nevét!
Ő a multi-tasking tökéletes mintaképe: két interjú között megeteti két hónapos kisfiát.
„Az évek során rengeteg jókora hullát láttam” – nevet Emily. „Elég jól tudom, mi az, ami ártalmas a csontjainknak. Például, ha a testünk nem jut elegendő tápanyaghoz, valósággal kiáztatja a csontokból azt, amire szüksége van – és ez egy sor problémához vezet. Az egyik epizódban a szerepem szerint valakit szénsavas üdítővel kellett megkínáljak. Közöltem, hogy képtelen vagyok megtenni, mert ez rombolja a csontokat!”
A való életben a színésznő ősei francia, svéd, holland, angol és ír származásúak. A 39 éves színésznő Los Angelesben született, operatőr apa és színésznő édesanya lányaként. Miután színészként diplomázott, 1994-ben debütált a „Veled is megtörténhet” című filmben. Tíz év múlva az ő neve is szerepelt a „hat színész, akit muszáj megnézned” című kitüntetett listában. A Dr. Csont főszerepét 2005-ben kapta meg, azóta milliós rajongótábort tud maga mellett.
Nagyon jó a kapcsolata David Boreanazzal, aki a férjét, az FBI ügynököt alakítja a sorozatban. A páros különös gyilkosságok után nyomoz az áldozatok csontmaradványai alapján, de a fekete humor miatt a film nem olvad bele a tucatkrimik sokaságába.
A való élet kevésbé drámai Emily számára, a férjével, David Hornsby író-rendezővel és két kisfiukkal élnek Los Angelesben. Amellett, hogy a munka és a családi élet összeegyeztetése sem egyszerű, Emily lelkes szószólója a vegetáriánus és vegán életmód környezetvédelmi elveinek. A sorozat új évada előtt arról beszélgettünk vele, hogy szerinte minek köszönheti a film a régóta töretlen népszerűséget, és hogyan változott az ő élete második gyermekük megszületésével.
- Gratulálunk a második kisfiadhoz! Hogy telnek a napok egy kéthónapos baba mellett?
- Minden nagyon megváltozott! Az egyensúlyozást a munka és az első gyermekem közt szorozd meg magadban ötvennel. Szoptatok, tehát két óránként be van táblázva a menetrend. Egy csomó kihívással kell szembenéznem, de nem bánom! Olyan édes a pici…
- Van valamilyen különös titkod, hogy jusson időd a munkádra, az anyaságra, a férjedre és a hobbijaidra is? Tudsz néhány tippet adni azoknak, akik hasonló cipőben járnak?
- Egyszerűen elfogadtam, hogy képtelen vagyok minden kitűzött dolgot elvégezni. Legalábbis, nem minden áldott nap. Például, van úgy, hogy nem tudok tornázni, mert éppen a gyerekeiddel kell foglalkoznom. Ha véletlenül nem tudok elég figyelmet szentelni nekik, kis emlékeztetőket írok. Beteszem a nagyobb fiam, Henry uzsonnás dobozába a levélkét, vagy ott hagyom az ágya mellett, hogy ha felébred, azonnal meglássa. Így tudja, hogy akkor is gondolok rá, ha épp nincs annyi időm.
- Már elég régóta vegánként élsz. A gyerekeket is eszerint neveled?
- Ők nem száz százalékban vegánok, és a férjem sem. De azért a fiaink 99 százalékban növényi ételeket esznek! Csak nagyritkán kóstolják meg a tojást, ha az apjuknál meglátják. Henry imádja a zöldségeket! Nemrég valaki cukorkával kínálta egy partyn, és ő csodálkozva meredt rá: „Miért adsz nekem ilyesmit? Soha nem eszem cukrot!” Nagyon büszke vagyok rá, mert nekem mindig is fontos a minőségi táplálkozás. Minden kis győzelemre büszke vagyok. Időnként sok fortély kell a gyerkőcök etetéséhez, de én mindig egészséges vegán opciókat kínálok nekik.
- Beavatnál, milyen a te étrended? Mi a kedvenc fogásod?
- Kimondottan lúgosító ételeken élek. Imádom a préselt zöld leveket, és nagyon sok salátát eszem. Olyan változatos az étrendem, mint amilyen sokszínű a növények világa! De a sok gyümölcs mellett olykor a vegán édesség is belefér. Húsvétra mindenkinek vegán csokikat osztogatok!
- Mit teszel még ezen kívül az egészségedért?
- Nem sokat ülök egyhelyben. Állni vagy járkálni sokkal jobb, mint ücsörögni. Napközben mini-gyakorlatokat iktatok be, mint például 30 guggolás, és ezt aztán többször megismétlem a nap folyamán. Nem szabad teljesen lemondani a testedzésről csak azért, mert a munkád miatt nincs időd egy teljes edzést lenyomni a konditeremben. A néhány perces edzésekre koncentrálok olyan sokszor, ahányszor csak belefér!
- Mesélnél egy kicsit arról az állatmenhelyről ami olyan fontos neked?
- Már régóta csodálom őket, és egy éve aktív tag is vagyok. Minden akkor kezdődött, amikor 22 évvel ezelőtt vegán lettem – miután megláttam ezt a menhely-farmot. Életre szóló élmény volt látni ezeket az állatokat az ő természetes, egészséges környezetükben! Henryt is szeretem elvinni oda, hogy lássa, az állatoknak külön személyiségük van – még a csirkéknek is! Megvilágosító dolog ellátogatni oda, és megértetni a többi emberrel az állattenyésztés kegyetlenségét, és, hogy honnan is származik valójában az ételük.
- Hiszel benne, hogy a vegetáriánus és a vegán étrend megmentheti a bolygónkat?
- Abszolút! A legtöbb embernek fogalma sincs, hogy az állattenyésztés többet rombol a környezetünkön, mint az összes közlekedési eszköz együttvéve. Egy csomó tárgyalás van a környezetkímélőbb járművek kifejlesztéséről, holott az emberek sokkal többet tehetnének a Földért egyszerűen azzal, hogy vegánok lesznek.
- A Dr. Csont az egyik leghosszabban futó tévésorozat. Mi vonzza ebben annyira a közönséget?
- Azt hiszem, az, hogy ez nem egy mesterségesen megrendezett és kiszámítható sorozat. A hangulata folyton változik, és a nézőket nagyon megfogják a karakterek. A legtöbb hasonló sorozatban sokkal inkább a bűnügyre koncentrálnak és nem a személyekre, akik felfedik azokat! A Csontot azért jó nézni, mert a szereplők szerelembe esnek, szakítanak, bonyodalmakba keverednek, miközben mindig jön valami megoldás. Néha akcióthrillerre hasonlít, máskor sokkal inkább egy vígjátékra, ahová olykor beesik egy-két hulla.
- Nézel más krimisorozatot is otthon?
- Nem igazán. Bár… bevallom, Downton Abbey rajongó vagyok!
Fordította: Galgóczi Dóra
Forrás: https://www.gardenoflife.com/content/vegan-star-emily-deschanel-makes-no-bones-health/