A zöldséghentes ötlete 2010-ben egy new york-i vacsorán született meg. Egy installáció-művész, Jennifer Rubell, és barátja, Mario Batali, aki híres séf, arról beszélgetett, hogy a boltokban lehetne egy zöldség szakértő is, mint ahogy van sajtos ember vagy hentes. Az ötlet zseniális.
Az ötletből valóság lett, a Whole Foods New York-i üzlete tavaly munkába állított egy zöldséghentest, és azóta sorra terjed ez a szolgáltatás az észak-amerikai prémium szupermarketekben.
Teljesen érthetetlen, hogy eddig miért nem volt ugyanolyan tájékozott, segítőkész szakeladója és pultja a zöldségeknek, min amilyen már nagyon régóta létezik a húsoknak és a sajtoknak, mindenesetre az amerikai piac most felfedezte, hogy a zöldségdarabolást is lehet egyfajta látványossággá tenni, és ez egyfajta promóciót jelent a zöldségáru számára.
Milyen is a zöldséghentes? Maga a pult ugyanúgy működik, mint egy hagyományos hentespult. A vevő kiválasztja a neki tetsző zöldségeket, és elmondja, hogyan kéri felvágni azokat: kockára, szeletekre, reszelve vagy julienre.
A zöldéghentes szerepének egy része a vásárlók informálása. Tulajdonképpen ők a zöldségek marketingesei, akik lehetővé teszik a vásárlók számára, hogy többféle zöldséget vegyenek, mint korábban. Míg azelőtt egy vásárlót zavarba hozhattak az olyan termékek, mint pl. a sárkánygyümölcs, amit aztán éppen ezért nem is vett meg, most a zöldséghentestől megtudhatja, milyen módon kell elkészíteni és fogyasztani.
A vásárlók ezzel a szolgáltatással időt is nyernek, hiszen csak beugranak az élelmiszerboltba és felszeletelve veszik meg a zöldséget vagy gyümölcsöt, aminek köszönhetően lecsökken otthon a főzésre fordítandó idő.
A vegán életmód soha nem volt még olyan népszerű, mint manapság. Egy tanulmány megállapította, hogy az amerikaiak 54%-a jobban odafigyel arra, hogy egészséges élelmiszereket, több gyümölcsöt és zöldséget fogyasszon, mint 20 évvel ezelőtt, és egyre inkább elfogadott, hogy a növényi alapú élelmiszerek fenntarthatóbbá teszik a globális élelmiszer-rendszert.
A nagyáruházaknak ugyan nincs lelkiismerete vagy etikai megfontolása, ők a kereslet és a profit felé hajlanak, ezért az ő fő szempontjuk egész más: a mai világban az online kereskedelemmel kell versenyre kelniük, és a zöldséghentes egy olyan prémium szolgáltatás, amelyet a webáruházak nem tudnak nyújtani vásárlóiknak.
Írta: Gacsó Anikó
Hír forrása: http://gdruk.com/rise-produce-butcher/