Ha Karácsony, akkor család. Ha család, akkor közös evészet. A támadástól a cikizésen át a rémisztgetésig bármi elképzelhető. Pedig milyen jó is lenne, ha azok az emberek, akik közel állnak hozzánk, meghallgatnának, megértenének és velünk együtt változnának! Mert vegánnak lenni jó és ezt szeretnénk megosztani azokkal, akiket szeretünk.
Könnyebb a partnerünkkel, mert a barátunk, barátnőnk, férjünk, feleségünk egyenrangú félnek tekint minket (jó esetben) és érdeklődik, meghallgat, tanul tőlünk. A szülőkkel nehezebb. Nem is csoda. Gondoljunk bele, ők törölték a fenekünket éveken át, ők döntöttek helyettünk, ők tanítottak meg a világ működésére. S most egyszerre nekik kellene tőlünk tanulni? Nem olyan könnyű dolog ez.
Amikor például az én családom megtudta, hogy vegetáriánusból vegánná avanzsáltam, különböző díjnyertes mondatok hangzottak el „hallottuk a rossz hírt” és „na de ha nem eszel tojást, akkor a tyúkokat ki kell majd dobni” és „de azt tudod, hogy így akkor majd debil gyerekeket fogsz szülni?”. A helyzet az elmúlt 3,5 évben annyit javult, hogy már nem mondanak semmit, beletörődtek, hogy vagyok, amilyen vagyok.
De vannak az én példámmal pont ellentétes történetek is!
Ismerek nem egy olyan vegánt, akinek a szülei meghallgatták, megértették és vele tartottak ezen az izgalmas úton. Találkoztam olyan anyukával, aki elkísérte a 16 éves lányát a vegán ételkóstolóra, hogy kifaggasson mindannyiunkat, hogy ez biztos oké-e és hogy mit hogyan lehet megoldani. Találkoztam olyan szülőkkel, akiktől azt kérte a lányuk Karácsonyra, hogy jöjjenek el vele vegán filmvetítésre (hatalmas ötlet, másolni ér!).
Találkoztam olyan nagymamával, aki eljött az unoka vegán rendezvényére és nagyon büszke volt rá, annak ellenére, hogy otthon ők is piszkálják a lányt. Találkoztam olyan anyukával is, aki éppen azért jött el filmklubra, mert a lánya és az unokái vegánok és ő nagyon aggódott miattuk, s a vége az lett, hogy ő is vegán lett.
Lényeg a lényeg, hogy mindenkinél másképp működik, de nincs más út, mint a türelem és megértés. Bármelyik oldalon is állunk, próbáljuk meg megérteni a másik felet. Senki sem akar rosszat, csak máshonnan nézi. Ha azt szeretnénk, hogy ne piszkáljanak minket, próbáljunk meg rövid és határozott válaszokat adni a kérdéseikre, lehetőleg indulatmentesen. Ha nem akarunk céltáblák lenni, akkor legjobb, ha nem is viselkedünk úgy, mint ahova érdemes lőni.
Ha ennél többre vágyunk, nevezetesen arra, hogy meghallgassanak, megértsenek, akkor a leghatékonyabb út, ha megkeressük azokat a pontokat, ahol egyetértünk a velünk szemben ülővel. Talán neki is van kutyája, cicája, akit szeret. Talán van olyan étel, amitől ő is undorodik. Talán ő se bírja az erőszakot. Próbáljunk abból kiindulni, amiben egyetértünk. De leginkább: próbáljunk nem ítélkezni! Mi sem születtünk vegánnak. Vegyük elő inkább saját élményeinket, meséljük el, mit éreztünk, amikor tudomást szereztünk az állatok szenvedéséről, vagy hogy mennyire örültünk, amikor kiderült számunkra, hogy nincs szükség állati eredetű élelmiszerre!
Tipp a békés kapcsolatokhoz, kattints a LINK-re:
