Egy édesanya az emberjogi törvény segítségével vette rá az iskolát, hogy vegán ételt szolgáljanak fel

Egy anyuka sikeresen kiharcolta, hogy vegán ebédeket szolgáljanak fel a kislánya iskolájában azáltal, hogy idézett a személyzetnek az Emberjogi Törvényből.

Laura Chepner kampányba kezdett, hogy a menüben szerepeljen erőszakmentes étel is, amikor 5 éves kislánya, Lois szeptemberben megkezdte tanulmányait a Hazelhurst Általános Iskolában, Greater Manchesterben. Csalódottan tapasztalta, hogy kislánya, Lois nem ehetett barátai társaságában a déli étkezés során, mert az iskola nem biztosított lehetőséget vegán meleg ebéd fogyasztására.

Laura Chepner azért kampányolt, hogy 5 éves kislánya, Lois iskolájában bevezessék a vegán fogásokat
(kép: MEN Media)

A 35 éves Laura így meséli a történetet: „Elmondtam az önkormányzatnak, hogy ezzel elrontották a kislányom legelső iskolai napját, és hogy mennyire kirekesztve éreztük magunkat, amiért együtt érzőek vagyunk. Én is tanár vagyok, gyakorlatomat a Minden Gyermek Számít program indulásával egy időben kezdtem. Emlékszem, úgy mentem tanítani, hogy közben arra gondoltam, minden kisgyerek számít… Most pedig itt vagyunk a jelenben, és azt mondják nekem, az én kisgyerekem nem számít.”

A vegán édesanyának azt mondták, mivel a kislányának egy „életstílusbeli döntés” miatt vannak étrenddel kapcsolatos követelményei, nem pedig vallás vagy allergia miatt, Louis nem jogosult ingyenes iskolai étkezésre.

Ahelyett, hogy kislányát vegán csomagolt ebéddel küldte volna az iskolába, Laura az egyik helyi tanácstagtól kért segítséget, így kiderítette, hogy a veganizmust, mint hitet az 2010-es emberjogi törvény támogatja.

Lois Chepner Ann-Marie Knowles-szel, a Hazlehurst iskola igazgatójával (balra) és a konyha felügyelővel, Jane Wilcockkal (jobbra)
(kép: MEN Media)

Az ingyenes iskolai étkeztetési rendszer értelmében minden, a rendszerbe felvett kisgyerek Angliában és Wales-ben az 1. és 2. iskolai évben jogosult egy ingyenes meleg ebédre.

Laura azt mondta, az iskola igazgatója, szakácsa és a Bury-i tanács szinte azonnal reagált, és munkához láttak, hogy Laura segítségével Lois számára egy vegánok számára is alkalmas menüt hozzanak létre.

Így, hogy az iskolai menüben már vegán fogás is szerepel, ebédidőben Lois is csatlakozik a meleg ebédhez sorban álló osztálytársaihoz.

Laura azt mondta: „Szerencsére Bury város tanácsa meglehetősen fogékony az újításokra és fejlesztésekre, illetve nyitott volt az ételkínálat „veganizálására”. A igazgató a kezdetektől fogva nagyon segítőkész volt. Velük együtt dolgozva mutattam meg, hogyan vezessük be a vegán fogásokat a menübe.”

Laura Chepner a Lolo Vegán Étterme előtt, amelynek egykor tulajdonosa volt
(kép: MEN Media)

„Louis nagyon izgatott, mivel most már a társaival együtt ülve eheti a vegán ebédet.”

„Ez nem csupán számunkra, hanem az egész vegán közösség számára is győzelem. Remélhetőleg az, amit tettünk, hatással lesz  a város többi iskolájára is.”

Samosas, ami lényegében egy humuszos tortilla, vegán sajtos pizza és vegán halrúd. Ez néhány fogás a Hazelhurst új menüjéből.

A Bury-i Tanács szóvivője így nyilatkozott: „Minden iskolánk naponta felszolgál hús alapú és egy húsmentes változatot. A szülők kérésére iskoláink a különleges étrendnek és kulturális igényeknek megfelelő fogásokat is kínálnak a tanulóknak. A vegán életmód egyre népszerűbb, így az elmúlt 9 hónapban kísérleti jelleggel vegán fogásokat szolgálunk fel 2 általános iskolában azoknak a diákoknak, akiknek a szülei erre igényt tartanak. Egyes kisgyerekek számára már vegán fogásokat biztosítunk a Hazlehurst és a Lady of Lourdes iskolában. Mostanáig korlátozottak voltak a választási lehetőségek, mivel ezeket a fogásokat be kellett vezetni. Mindazonáltal nemsokára minden iskolánk rendelkezni fog saját konyhával, ahol a fogásokat ott helyben, az épületben, alapanyagokból tudjuk megfőzni.„

„Bury-ben azt szoktuk mondani: „Minden gyermek számít”,  és ezentúl is olyan finom és magas tápértékű fogásokat fogunk felszolgálni, amivel a kisgyermekek és a szüleik is elégedettek.”

 

Forrás: https://metro.co.uk/2018/10/09/mum-used-human-rights-act-to-get-school-to-serve-vegan-food-8019928/

Fordította: Dúzs Csaba