Lábnyomolvasás a vízkészletek védelmében

Ökológiai szakadék szélén egyensúlyozunk, mert a legambiciózusabb főemlősfaj az utóbbi időben túl sokat termel, fogyaszt, épít, szállít, utazik, nyüzsög. A sikereit a termelés és a fogyasztás növekedésén méri, és soha nem látott nyomást gyakorol a viszonylagos (dinamikus) környezeti egyensúlyra, amelyhez a földi élővilág, a természetes szelekció véráldozatai árán, folyamatosan alkalmazkodni kényszerül. Ennek a fajnak a környezetükért aggódó tagjai újabban gyakran az „ökológiai lábnyomok” nagyságával fejezik ki, hogy egy ember, egy termék, egy gazdasági ágazat, egy ország vagy egy régió milyen mértékben veszi igénybe a véges környezeti erőforrásokat. Különösen beszédesek és aggasztók a globális felmelegedésben tükröződő szén-dioxid-lábnyomok (más szóval karbonlábnyomok) és a Föld édesvízkészleteit apasztó vízlábnyomok. Az előbbiekkel itt és itt foglalkoztunk, most a vízlábnyomaink meghökkentő méreteiről lesz szó.

Sok a félreértés a vízlábnyom fogalma körül. Vannak, akik automatikusan, de tévesen az elfogyasztott vezetékes víz mennyiségével vagy a vezetékekből, kutakból és felszíni vizekből származó közvetlen vízfelhasználással azonosítják, holott a közvetett vagy virtuális vízfelhasználásunk – az általunk felhasznált élelmiszerek, használati cikkek és energia előállításának vízigénye – ennél sokkal-sokkal nagyobb. A Hollandiában alapított Vízlábnyom Hálózat (Water Footprint Network, http://waterfootprint.org/en) a következő fő összetevőit különbözteti meg:

• A zöld vízlábnyom: az a csapadékmennyiség, ami a termőtalaj gyökérzónájába jut, majd onnan elpárolog, vagy a növények felszívják, és nagyrészt elpárologtatják, kis részben a szöveteikbe beépítik. A mezőgazdasági, kertészeti és erdészeti termékek vízlábnyomában igen nagy ez az összetevő.
• A kék vízlábnyom: az a felszíni vagy felszín alatti vizekből kivett vízmennyiség, ami elpárolog, beépül valamilyen termékbe, vagy más víztestbe vagy más időpontban kerül vissza. Az öntözéses mezőgazdaságnak, az iparnak és a háztartásoknak jelentős a kék vízlábnyomuk.
• A szürke vízlábnyom: az az édesvízmennyiség, amivel a vizet szennyező anyagoknak keveredniük kell ahhoz, hogy a vízminőségi előírások teljesüljenek. Ennek meghatározásában figyelembe kell venni a közvetlenül az édesvizekbe juttatott szennyvizeken kívül a talajba mosódó, a felszíni és felszín alatti vizekbe közvetve bekerülő szennyeződéseket is.

Az állattenyésztés a legvízigényesebb ágazat

A Föld lakosságának lélekszámával és fogyasztásával párhuzamosan a vízfelhasználás is egyre nő. Az előző évszázadban az édesvizekből történő vízkivétel kb. hétszeresére növekedett. Globális vízlábnyombecslések szerint napjainkban 10 liter vízből kb. 9 litert mezőgazdasági termelésre fordítunk. A növényi eredetű élelmiszerek virtuális víztartalma (nagy szórással) általában jóval kisebb (1. táblázat), mint az állati eredetűeké (2. táblázat). A vízlábnyom nagysága a termékek feldolgozottságának mértékétől is függ. Így például 1 kiló chips vízlábnyoma sokkal nagyobb, mint 1 kiló főtt krumplié.

A mezőgazdasági termények vízlábnyomát vizsgálva láthatjuk, hogy a cukornövények vízigénye aránylag kicsi (nagyjából 200 liter kilogrammonként), a zöldségféléké valamivel nagyobb (300 l/kg), a gyökérzöldségeké még nagyobb (400 l/kg); ezekhez képest kimondottan vízigényesek a gyümölcsök (1000 l/kg), a gabonafélék (1600 l/kg), az olajnövények (2400 l/kg) és különösen a hüvelyesek (4000 l/kg). A termények vízigénye az egyes terménycsoportokon belül széles skálán változik, és függ a termesztés helyétől és módjától is. Ha a termények vízlábnyomát az élelmiszerek egységnyi energiatartalmára (1 kcal-ra) vetítjük, egészen más sorrendet kapunk. Az 1 kg (vagy 1 tonna) terményre vonatkoztatott vízlábnyomuk alapján luxuscikknek mondható a kávé, a tea, a kakaó, a dohány, a fűszerek, az olívaolaj, a diófélék, a növényi rostok (pl. gyapot) és kiemelkedően nagy vízlábnyommal a vanília. A bioüzemanyagok között a bioetanol vízlábnyoma kisebb, mint a biodízelé (m³/GJ egységben), és a cukorrépából készült bioetanol jóval kevesebb vízbe „kerül”, mint a kukoricából előállított változat.

Az állati termékek közül egységnyi tömegre vetítve kiemelkedően nagy a marhahús (és a marhabőr) vízlábnyoma. Ezt a csökkenő vízlábnyom sorrendjében a juhhús, a disznóhús, a kecskehús, a csirkehús, a tojás, a sajt és a tehéntej követi. Mindezek a termékek 1 kcal-nyi élelmiszerre vonatkoztatva is sokkal vízigényesebbek, mint a legtöbb növényi eredetű termék. Egységnyi energiatartalmú (1 kcal) marhahús előállításához átlagosan hússzor annyi víz kell, mint 1 kcal-nyi gabonáéhoz vagy gyökérzöldségéhez. Ha az élelmiszerek fehérjetartalmának 1 grammja a vonatkoztatási alap, akkor a tej, a tojás és a csirkehús mintegy másfélszer, a marhahús pedig hatszor olyan vízigényes, mint a hüvelyesek.

Az állattenyésztésben a takarmány előállításához, az itatáshoz és az állatok gondozásához is sok víz kell. Ezek közül magasan kiemelkedik a takarmány előállításával kapcsolatos vízfogyasztás. Ráadásul a „korszerű”, intenzifikált állattenyésztési rendszerek fokozott mértékben szennyezik a felszíni és felszín alatti vizeket, részben a takarmánytermesztéshez használt műtrágyák, részben a szerves trágya nem megfelelő tárolása és alkalmazása miatt. Nemcsak a karbon-, hanem a vízlábnyomunk is sokkal kisebb lehet, ha étrendünket a tápláléklánc növényi szintjeiről válogatjuk össze.

Forrás: http://waterfootprint.org/en/resources/interactive-tools/product-gallery/

 

Forrás: http://waterfootprint.org/en/resources/interactive-tools/product-gallery/

Gyakran föltett kérdések

Nézzünk néhány tanulságos kérdést és választ a Water Footprint Network weboldaláról!

Mi az újdonság a vízlábnyom fogalmában? Hagyományosan a vízügyi statisztikákban a „vízkivétel” és a „közvetlen vízfelhasználás” szokott szerepelni. A vízlábnyomok módszere sokkal tágabb perspektívát nyit. Először is, méri mind a közvetlen, mind a közvetett vízfelhasználást, az utóbbiban a termékek teljes előállítási láncának vízigénye benne van. Ez azért lényeges, mert általában a fogyasztók és az üzleti vállalkozások közvetlen vízfelhasználása kicsi a közvetett vízfelhasználáshoz, illetve a teljes ellátási lánc vízigényéhez képest. Így egészen más képet kaphatunk a fogyasztók és a vállalkozások tényleges vízigényéről! A vízlábnyom módszer további újdonsága, hogy a teljes vízkivétel helyett a vízkivételnek azzal a részével számol, amely párolgás miatt „elvész”: nem kerül vissza oda, ahonnan kivették. Emellett a felszíni és felszín alatti vizek (a „kék víz”) használatán túllépve számításba veszi a csapadékvizet mérő zöld vízlábnyomot és a szennyezett vizeket mérő szürke vízlábnyomot is.

A víz megújuló erőforrás, nem lép ki a körforgásból. Akkor hol itt a gond? A víz megújuló erőforrás, de nem korlátlanul hozzáférhető. Egy adott időszakban a csapadék mennyisége korlátozott. Ugyanígy korlátozott a felszín alatti víztereket feltöltő víz mennyisége és a folyók vízhozama is. Az esővíz mezőgazdasági termelésre hasznosítható, a folyók és víztározók vizét használhatjuk öntözésre, ipari vagy háztartási célokra. Egy adott időszakban nem használhatunk fel több vizet, mint amennyi rendelkezésre áll. A folyók vize elapadhat, és a tavakból, felszín alatti vizekből is csak az újratöltődésük mértékében vehetünk ki vizet hosszú távon. A vízlábnyom azt méri, hogy az adott időszakban hozzáférhető vízkínálatból mennyit fogyasztunk el (párolgás útján), illetve szennyezünk. A rendelkezésre álló vízmennyiségből ennyit sajátított ki magának az ember a saját céljaira. A mezőgazdasági termelésben nem hasznosított csapadékvíz a természetes vegetációt tartja fenn. Az ember általi felhasználás során el nem párolgó és nem szennyeződő vízmennyiség egészséges vízi ökoszisztémák fenntartásában hasznosulhat.

Miért a mezőgazdasági termények teljes zöld vízlábnyomát vesszük figyelembe a termesztésük során elpárolgó és a természetes vegetációval fedett területen elpárolgó vízmennyiség különbsége helyett? A mezőgazdasági kultúrákban esetenként nagyobb a párolgásos vízveszteség, mint ugyanakkora, természetes vegetációval fedett területen, különösen a gyors terménynövekedés időszakaiban. Máskor éppen a megművelt területeken kisebb a párolgás, például a talaj leromlása vagy a kisebb földfelszín feletti biomassza miatt. Sokszor nincs túl nagy különbség a kettő között. A különbözet az adott vízgyűjtő terület hidrológiai viszonyainak megítélésében lényeges, de nem segít annak eldöntésében, hogy a korlátozottan rendelkezésre álló édesvízkészletekből mennyit fordítsunk különféle célokra. Ezt a kérdést a vízlábnyomok segítségével dönthetjük el. A zöld vízlábnyommal azt mérjük, hogy az ember milyen mértékben sajátította ki a párolgásos vízáramlást, a kék/szürke vízlábnyommal pedig azt, hogy az elfolyásos vízáramlásból mennyi az ember által kisajátított rész. A zöld vízlábnyom az elpárolgó csapadékvíznek az a része, amit az ember kisajátított, és ami az emberen kívüli természet számára elveszett. A mezőgazdasági termények vízlábnyoma tehát megmutatja, hogy a teljes vízfelhasználás valutájában kifejezve melyik mennyibe kerül.

Milyen viszonyban vannak egymással a különböző „ökológiai lábnyomok”? A vízlábnyom koncepció egy fogalomcsalád része, amelyet a környezettudomány az elmúlt 10–20 évben dolgozott ki és vett birtokba. A „lábnyom” általában annak mennyiségi meghatározására szolgál, hogy az ember mennyire sajátította ki magának a kérdéses természeti erőforrást, illetve milyen nyomást fejt ki a környezetre. A termőföldlábnyom a biológiailag produktív terület mértéke (hektárban). A karbonlábnyom a légkörbe került üvegház hatású gázok mennyiségét fejezi ki szén-dioxid-egyenértékekben (tonnában). A vízlábnyom a vízfelhasználást jelenti (köbméter/év egységben). A három indikátor kiegészíti egymást, mivel mást és mást mérnek. Módszertanilag sok a hasonlóság köztük, de mindegyiknek vannak sajátos jellemzői. A vízlábnyom jellegzetes vonása a hely és az időpont fontossága. A víz hozzáférhetősége helytől és időtől függően nagymértékben változó, így a víz ember általi kisajátítását mindig helyi keretek között kell értékelni.

Következtetés

Sivatagok Magyarországon nincsenek, Európában másutt is csak elvétve vannak, azt azonban tapasztalatból tudjuk Kárpát-medence-szerte, hogy mit jelent a folyók elszennyeződése vagy az aszály. Azt a leckét is megtanultuk, hogy a környezeti problémák nem állnak meg az országok vagy a kontinensek határainál. Ahhoz, hogy fenntarthatóan és méltányosan gazdálkodhassunk a Föld édesvízkészleteivel, először is tudnunk kell, valójában mennyi vizet használunk. Látnunk kell, hogy minden áruban, de különösen a mezőgazdasági termékekben – azok közül is leginkább az állati eredetűekben – hatalmas virtuális vízmennyiség rejlik, amely nagyon is valóságosan hiányozhat a szűkebb vagy a tágabb (akár globális) környezetünk ökoszisztémáiból. Minden olyan döntésünk, amivel kevesebb vizet pazarolunk el közvetlenül (a vízcsapokon keresztül) és közvetve (az étkezési, energiafogyasztási és vásárlási szokásaink következtében), segít abban, hogy ne végzetes késéssel döbbenjünk rá: túl nagy lábon éltünk.

Ajánlott irodalom:

1. Hoekstra AZ, Chapagain AK, Aldaya MM, Mekonnen MM. The Water Footprint Assessment Manual: Setting the Global Standard. 2011, http://www.hydrology.nl/images/docs/dutch/key/TheWaterFootprintAssessmentManual.pdf
2. Hoekstra AY. The hidden water resource use behind meat and dairy. Animal Frontiers 2012;2(2):3–8, http://waterfootprint.org/media/downloads/Hoekstra-2012-Water-Meat-Dairy_2.pdf
3. Boehrer K. This Is How Much Water It Takes To Make Your Favorite Foods. Huffington Post 2014. 10. 13. Frissítve: 2017. 12. 06. https://www.huffingtonpost.com/2014/10/13/food-water-footprint_n_5952862.html?slideshow=true
4. Mekonnen MM, Hoekstra AY. Four billion people facing severe water scarcity. Science Advances 2016;2:e1500323, http://waterfootprint.org/media/downloads/Mekonnen-Hoekstra-2016.pdf

 

Írta: Garai Attila