Növényi tejtermékek gyártására váltott a 90 éves tejüzem

Ahogy azt sokszor hangoztattuk: a világ vegánná válása során nincs szükség arra, hogy cégek csődbe menjenek, és emberek munkanélkülivé váljanak az állathasználó iparágakban. A fogyasztói igényeket követve a vállalatok képesek változtatni. Ez eddig inkább volt teória a vegán aktivisták részéről, ám most már láthatjuk a gyakorlatban is. Egy fantasztikus példát szeretnék bemutatni Nektek arra, amit Eric Schmidt (a Google CEO-ja) a növényi alapú élelmiszerek robbanásának hív.

A Queens-ben 90 éve működő Elmhurst Dairy úgy döntött, hogy a fogyasztói igények változását követve bezárja a tejfarmot és növényi tej gyártására áll át.

A cég vezetője, Henry Schwartz így nyilatkozott: „A tejtermékek egy ideje már veszteségesek. Mondhatni, a pasztörizált tej kiment a divatból. Nincs már igazán helyünk a piacon. Azért próbáltam életben tartani a céget, mert apám, aki örökül hagyta rám, ezt kérte.”

Ez is tükrözi a tejiparban megfigyelhető trendet: csökken az igény, mivel a fogyasztók egyre jobban tisztában vannak egyrészt azzal, ami az állatokkal történik a tejfarmokon, másrészt a tejtermékek egészségkárosító tulajdonságaival.

„A tejfogyasztás a ’40-es években volt a legmagasabb az államokban, azóta folyamatosan csökken. Különösen az utóbbi években: 2010-ben fejenként 240  fontról, 2015-re fejenként 120 fontra” – mondta Andrew Novakovic a Cornell University mezőgazdasági karáról.

Ahogy csökken a tehéntej iránti kereslet, úgy növekszik a növényi tejek népszerűsége. Az Elmhurst Tejtermékek elhagyta nevéből a második szót és a továbbiakban „Elmhurst” nevű cég kitűnő minőségű növényi tejtermékeket gyárt. Fő profiljuk a mandulatej, kesudiótej, mogyorótej és diótej.

Az Egyesült Királyságban az elmúlt pár évben több mint ezer tehénfarm zárt be a csökkenő fogyasztói igényeknek köszönhetően. Az Egyesült Államokban egy felmérés szerint a lakosság 49%-a fogyaszt rendszeresen növényi tejtermékeket.

Ha nem vagy még vegán, talán éppen a tejtermékek elhagyása lehet a legkönnyebb első lépés! Néhány tény, ami talán meggyőz:

  • A tejfarmokon élő tehenek között a vezető halálozási ok a bénulás és a tőgyek gyulladása. Ezek oka az extrém genetikai manipuláció és a táplálékukba kevert hormonok. Következménye pedig többek között az, hogy minden tehenet antibiotikumokkal kezelnek, mely nagyban hozzájárul a rezisztens baktérium fajok kialakulásához.
  • Az USDA adatai szerint minden hatodik tehén krónikus és súlyos tőgygyulladásban szenved, s a fejés során a tejbe jutó genny és gyulladásos sejtek nem tűnnek el a pasztörizálás folyamatában.
  • A tehéntej többek között az alábbi hormonok rémisztő koktélját tartalmazza: progeszteron, ösztrogén, kortizol, IGF-1, leptin, oxitocin, tiroxin, prolaktin.

Eredeti cikk: itt
Fordítás, átszövegezés: Bonifert Anna